XI. fejezet

- Na jó. Ha már komoly dolgokat kérdezünk, akkor én jövök valami komolyabb kérdéssel - jelentettem ki - Milyen híresnek lenni?

- Tudod Cica, mindennek két oldala van. Ennek is. Imádom a rajongókat, már ha persze lehet így nevezni őket, meg akik követnek, és szeretnek. De fárasztó. Nap mint nap fáradt vagyok, mindenhova követnek, fényképeznek, és mindenhol csak a pletyka. Nincs is sok barátom. Nem bírják ezt az egészet, és nem is várom el senkitől. Ez egy ördögi kör - mondta halkabban. Megesett a szívem ezért a fiúért. Néha csak egy kis csendet és nyugalmat akar maga köré. Némán a szemébe néztem, majd lehajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára. A megelepettségtől meg se tudott szólalni. Majd lustán elmosolyodott, és felém fordult.

- Felelsz vagy mersz Cica? - kérdezte egy "készülökvalamire" mosollyal. A gyomrom golflabda méretűre zsugorodott. 

- Merek - jelentettem ki magamat is meglepő bátorsággal.

- Jó. De ahhoz hogy merj fel kell tennem egy kérdést - nevetett rám. 

- Ugye tudod hogy ez így nem szabályos? - kérdeztem vissza dühösen, de a szememben ott csillogott a nevetés, amit persze észre is vett.

- Kérleeeeek - nézett rám fel azokkal a csodaszép szemeivel, mert tudta, mekkora hatással van rám.

- Ezt a játékot ketten játsszák, Collins - kacsintottam rá - Halljam a kérdést.

- Van bakancslistád? - kérdezte, én meg köpni nyelni nem tudtam.

- Öhm... Igazából... I... Igen... De mi van? Miért? - néztem rá döbbenten, majd erre ő huncutan rám mosolygott.  Egyből leesett.

- Neeeeem! - mondtam neki hitetlenkedve. 

- Deeee! - bólogatott vigyorogva ugyanolyan stílusban.

- Figyelj. Van másfél hónapunk. Megcsináljuk!! - mondta magabiztosan. Már ekkor tudta, hogy nyert ügye van.

- Chris. Mindig meg tudsz lepni - nevettem a fejemet rázva, ezzel beleegyezve a játékba.

- De nekem is van ám bakancslistám. A kettőt együtt teljesítjük - mondta, mire izgalom és boldogság keveréke áradt szét az egész testemben. 

- Chris... Tudom, hogy már eleged van, hogy ezzel jövök mindig, de hadd mondjam el még egyszer! - néztem rá boci szemekkel, mire felém fordult.

- Minden figyelmem a tiéd Szépségem.

- Chris, nekem ez nagyon gyors. Alig ismerlek. És furcsa az egész. Összefutunk a reptéren, és már befogadsz. Nem értem.

- Lorina... Figyelj, ez az egyik hibám. Talán túl naiv vagyok. De az én világomban nem találok ilyen embereket mint te. Nem látok természetes szépségeket, nem látok ilyen őszinte és kedves embereket. Kevés olyan lány van, aki nem egyből képet vagy aláírást kér, hanem meg szeretne ismerni. És ezt nem egóból mondom, csak ilyen az életem. Nem tehetek róla. Viszont visszatérve a lényegre: lassítunk, jó? Te most szakítottál a barátoddal, megszöktél, és én meg elrángattalak magamhoz. Sajnálom. Nem akartam ezzel nagyon rád ijeszteni, érthető ez az egész. De figyelj, otthon mutatok neked valamit, ami talán jó lesz, oké? - kérdezte, mire lefolyt az arcomon egy könnycsepp.

- Hé Lor! Valami rosszat mondtam? Cica? - ült fel velem szemben aggódva. Én csak elnéztem a háta mögött, és a hullámzó víztükröt figyeltem. Majd hirtelen rá kaptam a pillantásomat, és átöleltem. Miért kell ilyen gyengének tűnnöm a közelében?

- Ne - hem cs.. Csak kö-kö köszönöhöm amit én éh- értem teszel - dadogtam sírva. Erre ő csak elnevette magát.

- Cica, bármikor. És sajnálom hogy ezt nem tisztáztuk korábban. És olyan tempóban haladunk, amilyenben szeretnél. Nekem is vannak hibáim. Meg kell hogy ismerjük egymást. 

Ennyire nagylelkű, törődő fiút még nem láttam. Levi ezt meg sem közelítette. Nehogy azt higgyétek, hogy nem szerettem, mert nekem akkor ő jelentette az életemet... De most, hogy Chrisbe botlottam, megváltoztatott mindent. Már tudom értékelni a törődést, tudom milyen az, amikor minden pillanatban a másikat akarod látni, és tudom, hogy milyen az, amikor a gyomrod fele akkorára zsigorodik a közelében, vagy amikor könnyen felborul a hormonháztartás, és sírni kezdesz egy-egy aranyos mondaton, vagy tetten.

- Szerintem induljunk el haza - mondta mosolyogva, ugyanis idő közben a szél is felerősödött. Szőke tincseim az arcomba csaptak, amiket lazán oldalra söpörtem. Felálltam, Chris pedig összepakolt. Figyeltem az izmos karjait, amikkel összehajtogatja a pokrócot, majd szépen mindent elpakol. Én addig a gondolataimba merülve álltam, és újra meg újra a hídra, és az elém táruló gyönyörű tájra tudtam koncentrálni. Csodálatos volt, ugyanakkor erősödött bennem egyfajta honvágy, amit bár eddig Chris elnyomott, de mégse teljesen.

- Nos, baba. Akkor a kocsiban összeállítjuk a bakancslistánk pontjait, és el is kezdjük - zökkentett ki az előttem álló szőkeség a gondolatmenetemből. Mosolyogva néztem a fakó zöld szemeibe, majd bólintottam egyet. Nem tudtam most megszólalni. Mindig is voltak ilyen hangulatingadozásaim. Még nem mondtam Chrisnek, és nem is szeretném, mert ez egyfajta betegség. Hamar változik meg a hangulatom, és hozok hirtelen döntéseket. Egyik pillanatban kicsattanok a boldogságtól, másikban pedig csak azt szeretném hogy valaki átöleljen és megvigasztaljon. Viszont nem. Ez az, amit nem fogok elmondani Chrisnek. Nem akarom, hogy esetleg úgy nézzen rám, mint aki tényleg beteg. Nem akarom hogy emiatt elhagyjon, hiába nem is vagyunk együtt.

Sikerült annyira elbambulnom, hogy Chris már a domb tetején járt, és kérdőn figyelt engem. Egy mosolyt erőltettem magamra, majd elindultam a srác felé. Gyorsan elértük a kocsiig, majd mind a ketten beültünk. 

- Nos, Cica. Hány tétel van a bakancslistádon? - kérdezte, miközben egy pillantra az út helyett rám tévedt a szeme.

- Most csak 10. Eleinte több volt, de azokat már megcsináltam - nevettem fel. 

Azok közé az emberek közé tartozok, akiknek egyes dolgokban piszok jó a memóriájuk, így könnyen válaszoltam a következő kérdésre. 

- Na, és tudod őket fejből? Nem kell sorrendben, csak hogy úgy nagyjából... 

- Tudom. Na jó. Akkor kezdjük is - mondtam, majd belevágtam a közepébe.
#1 ~ Graffitizni
#2 ~ Minden évben megnézni minimum egyszer a Szerelmünk lapjait.
#3 ~ Meztelenül fürdödni.
#4 ~ Kiugrani egy repülőből, mint a Bakancslista c. filmben.
#5 ~ Bejutni egy koncert VIP szekciójába.
#6 ~ Beiratkozni egy családias hangulatú rajz szakkörre.
#7 ~ Megcsókolni álmaim "hercegét".
#8 ~ Szerezni egy igaz barátot.
#9 ~ Horrort nézni egy számomra fontos emberrel, összebújva, pattogatott kukoricával és Sprite-al.
#10 ~ Rendszeresen futni.
#11 ~ Tetováltatni. 

- Ohh Cica - sóhajtott fel, mire kérdőn ránéztem. 

- Mi az?

- Izgalmas másfél hónapunk lesz, az egyszer biztos - jelentette be nevetve, majd ő is elmondta a bakancslistáját, ami bár csak 5 pontból állt, de elég izgalmasak.

#1 ~ Elmenni egy buliba, ahol leiszom magam a sárga földig.
#2 ~ Eltévedni egy idegen városban.
#3 ~ Bungee Jumping.
#4 ~ Megismerni valakit, aki önmagamért szeret, nem a "sztárságomért"
#5 ~ Híd alatt tölteni az éjszakát.

- Te beteg vagy, Collins! - mondtam röhögve, a kocsi ablakán kibámulva.

- Cica... Most már meg kell csinálnunk. Nincs visszaút! 

- Bungee Jumping?? Ez most komoly? És ha full részeg leszel ki fog hazatámogatni? - néztem rá döbbenten, miközben ő csak mosolygott.

- Hé! Én meg hülye nyálas filmeket fogok veled nézni évente!

- Az nem hülye nyálas film! - támadtam azonnal le. A házba igyekezett, mert közben megérkeztünk. Chrissel az utak mindig is gyorsan és tartalmasan telnek. Gyorsan kiugrottam a kocsiból és utána mentem, miközben a Szerelmünk lapjainak a mély, gyönyörű tragédiájáról beszéltem, és a menthetetlenül romantikus cselekményeiről. Szegénynek szerintem az agyára mentem, mivel inkább azt mondta, hogy nem kapok kaját, ha nem hagyom abba. 

Természetesen befejeztem, és felhordoztam a fáradt testemet a lépcsőn, egészen a szobámig. Ott csak leültem, és rajzolgattam, meg a telefonomat nyomkodtam. Szép volt Lorina. Újabb hangulatingadozás.
Chris, még mielőtt feljöttem, mondta, hogy próbálni fog lent a stúdióban. Engem pedig nagyon érdekelt, hogy milyen a hangja, vagy milyen amikor belemélyül a zenélésbe. Amilyen természet vagyok, azonnal el is indultam kifelé, csak előtte még átvettem egy lazább szerelést itthonra, és egy kócos kontyot kötöttem a szőke hajamból. Lekocogtam a lépcsőn, majd még eggyel lejjebb a pincébe. A stúdió ablakából ő nem látott, viszont én nagyon is láttam őt. És a képe örökre beleégett a memóriámba. Ilyen a szenvedély valami iránt. Van, akinek a rajz, vagy a futás. Egyeseknek pedig az éneklés.

X. fejezet

Körülnéztem a szobámban. Felért egy kis lakással. A falak 3 színben pompáztak:fehér, szürke és rózsaszín. Volt benne egy hatalmas, gyönyörű franciaágy, fehér puha paplannal, takaróval és lepedővel, rengeteg díszpárnával és két fehér alvós párnával. A díszpárnák rózsaszín és szürke színűek voltak, így a helység nem ért el kórház hatást. A parketta sötét barna színt viselt, és középen volt egy hatalmas fehér szőnyeg. A gardrób szekrény hihetetlenül nagy volt, vagy egy egész szoba, viszont nekem kábé egy polcra lesz szükségem. Kaptam külön fürdőszobát, és erkélyt. Egyszóval, hatalmas és csodálatos. Az asztalra kiteszem a rajzos füzetemet, és még jobban körülnéztem. Lehuppantam az ágyra, ami baromi puha és süppedős volt. Majdnem elaludtam, amikor rájöttem, hogy Chris odalent valószínűleg engem vár, szóval gyorsan a gardrób és a mosdó felé vettem az irányt.

Gyorsan felvettem egy farmert fehér pólóval, és egy fekete bőrdzsekivel. A hajamat összefogtam egy laza copfba, és felvettem egy egyszerű fekete cipőt. A bőr hátitáskámat a vállamra dobva indultam le az emeletről Chris felé. Rajta zöld pulcsi volt farmerrel, és edzőcipővel, és zöld szeme csak úgy világított. Épp a fekete, lapos Iphone-ján beszélt valakivel. 

- Nem! Igen, persze hogy tudom! Jó! Értem! Igen, ez egy dolog, de őszintén szólva szarok bele! - kiáltotta a telefonba,majd letette.

- Rólam volt, szó, ugye? - kérdeztem félve, mire rám tekintett. Arcára kiült egy fáradt mosoly.

- Igen cica. De nincs semmi gáz. Csak a popszakma -mondta nevetve.

- De figyelj! Biztos van valahol a környéken valami mo...- mondtam, de azonnal a szavamba vágott.

- Nem! - kiáltotta, amitől kicsit megijedtem. Ezt észre is vette, majd közelebb lépett, és a kezébe vette az arcomat. A hátam már a falnál volt.

- Cica, nem mész te innen sehová! Jó helyen vagy! Nem hagyom hogy elvesszél ebben a városban! Melletted kell lennem! És melletted akarok lenni! - jelentette ki, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Köszönöm - suttogtam.

- Nincs mit megköszönnöd. És most indulás!!! - kiáltott egy nagyot a végén, majd nevetve megfogta a kezem, és elindultunk a kocsi felé. Ahol a kezeink találkoztak, jól eső bizsergés futott végig a karomon, amit Chris szerencsére nem vett észre, vagy ha észre is vette, legalább nem tette szóvá. Kinyitotta előttem a fekete hatalmas terepjárónak az ajtaját. Csodás kocsi volt, baromi nagy, és plató is tartozott hozzá. Nagy nehezen felmásztam, de közben Chris mögöttem állt. 

- Hé! - mondtam nevetve - Nem hiszem hogy ennyire jó seggem van, szóval szerintem szállj be a kocsiba és induljunk!

Ő is elnevette magát, majd átfutott a másik oldalra, és bepattant. De még mielőtt ráfirdította volna a kulcsot, felém fordult, és a szemembe nézett.
Mondani akart valamit, de inkább csak elmosolyodott, és megrázta a fejét. Az autó elindult, szóval mi is száguldottunk San Francisco utcáin. Színes családi házak, rengeteg virágos mező, majd hatalmas plázák mellett haladtunk el. Nem tudtam lenevenni a szemeimet a tájról, annyira magával ragadott az egész. Egy új, idegen város, más kultúra, más szokások. 

- Biztos ennyivel kell menned? - kérdeztem, miközben még mindig az utat kémleltem emellett görcsösen kapaszkodtam az ajtómba. A reakciómra elnevette magát.

- Persze, hogy ennyivel kell.

- De lehet is?

- Részletkérdés, cica. Részletkérdés - mondta, mire elnevettem magam.

- És hova megyünk? - kíváncsiskodtam. Nem tehetek róla. Születésem óta ilyen vagyok. Egyesek idegesítőnek tartanak emiatt, viszont én csak egy érdeklődő természetű embernek.

- Titok.

- De mondd el! - könyörögtem. 

- Akkor nem lenne titok, Lor - mondta nevetve,mire felém fordult. Zöld szemeiben vidámság és felszabadultság tükröződött. A tekintetében átsuhant valami, de aztán újra az útra szegezte a figyelmét.

Az út viszonylag csendesen telt. Nem az a kínos csend volt köztünk, hanem olyan nyugodt, és laza. Nem mindig kell beszélnünk, hisz sokszor felesleges lenne. A szőkésbarna haját az út alatt bőven ki tudtam tanulmányozni, ugyanúgy, ahogy a szemét. Az ajkait is jól megfigyeltem, és észrevettem, hogy nem mindig hordja az ezüst karikát a szájában, de ma például benne volt. 

- Cica, szerintem elég a bámulásból - jelentette ki nevetve, mire zavaromban lesütöttem a szememet.

- Ez annyira abszurd. Itt vagyok veled, a reptéren ismerkedtünk össze, vállaltál minden kockázatot, hogy nálad maradhassak pár hónapig... Egyszerűen csak nem értem. Miért pont én? Vagy alapjáraton is ilyen kedves vagy mindenkivel? Rettentően nagy a kockázat, a te részedről és az enyémről is. Ha kiderül hogy így szökött lányt befogadtál? Érted, plusz még annyira életképtelennek tűnhetek a szemedben... És akkor még engem kell szórakoztatnod. Chris, lehet hogy jobb lenne ha ezt az időt egy szállodában vagy valahol tölteném... - mondtam ki egy szuszra.

Ez már régen nyomta a szívemet, és jó volt kiadni. Christian értetlen szemekkel meredt rám, majd egy picit közelebb hajolt, már amennyire a kocsi adottságai engedték. 

- Cica, ez ilyen random szófosás? - kérdezte röhögve, mire játékosan belevágtam a mellkasára. Kemény. Kockás. És még az én kezem sajdult bele. Fenébe az izmokkal! 

- Nem! Csak alig ismersz!

- Pont ezért vagyunk itt - jelentette be fura mosollyal. Tipikus "mindenttudokdenemmondomel" vigyor. Imádom. 

- Hol?

- Golden Gate mellett, lemegyünk a partra, aztán még elmehetnénk pár helyre, és megmutatom a belvárost, plusz a legjobb éttermeket. Felcsapok idegenvezetőnek - jelentette ki röhögve, mire én is elnevettem magam.

- Hé! Chris! - húztam vissza egy pillanatra felém a kezénél fogva, mire hirtelen elvesztette az egyensúlyát és majdnem rám esett. Ennek a kis malőrnek köszönhetően egész közel kerültünk egymáshoz. 

----

- Itt jó? - kiáltottam fel a partról a dombtetőre Chrisnek, aki így bólintással jelzett, hogy tökéletes. A partra ültünk le egy plédre, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a Golden Gate hídra, plusz a víz moraja is megnyugtató volt.
Elfeküdtünk Chrissel a takarón, majd ő szólalt meg először.

- Szóval, kitaláltam valamit. Játszani fogunk - jelentette ki boldogan, izgalomtól csillogó szemmel. Ez nem lesz jó...

- Na, ne kímélj! Halljam!

- Felelsz vagy mersz? - mondta nevetve, mire én is elnevettem magam. Chris nagyon sokszínű volt, és egyfolytában meglepett valamivel: egyszer gondoskodó, aztán vicces, utána komoly, és ez így tovább. Fiatalok vagyunk (főleg én), és magával ragadott a személyisége. 

Levinél nem éreztem ekkora felfordulást magam körül. Nem éreztem olyan gyakran bizsergést, vagy a gyomromban feltörő pillangókat. Levivel a végén már szeretetből voltam, nem szerelemből.
De lehet az, hogy egy nap alatt megszeretsz valakit? Ha magával ragad a személyisége, ha egyszerűen csak a közelében akarsz lenni?
És vajon ő is érez ilyesmit?
Aljas dolog lenne ezt küderíteni valahogy a játék keretében? 

- A Felelsz vagy mersz tökéletes lesz - mondtam bólogatva, mire egy féloldalas mosolyt küldött felém. 

Akkor hát játszunk, Christian Collins. 

- Mik a hobbijaid? - kérdezte az előttem ülő zöld szemű fiú. A kérdés hallatán elnevettem magam.

- Ne kímélj, Collins. De amúgy a rajzolás, és a futás. Ezeket az életem árán sem tudnám abbahagyni.

- Majd megmutatod miket rajzolsz? -kérdezte mosolyogva, majd végig feküdt a pokrócon, fejét az ölembe hajtotta, így én elkezdtem a szőkésbarna tincseit birizgálni. 

- Talán - mondtam neki sejtelmesen, mire elnevette magát.

- Na és neked mik a hobbijaid? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Éneklés. Focizás. És extrém sportok. 

- Mi? Extrém sportokat űzöl mint hobbi? - néztem rá döbbenten.

- Bizony. Kemény vagyok, mint a kádszéle! - jelentette ki, majd mind a ketten Elfeküdtünk a pokrócon, közben a fejünket fogtuk a nevetéstől. 

- Te figyelj csak Chris. Ez nem is volt vicces - néztem rá tettetett komolysággal, mire még jobban szakadtunk. Felszabadultunk, és boldogak voltunk egymás társaságában. 

- Most jöjjenek a komoly kérdések - jelentette ki Ő.

- Oké.

- Meddig maradsz? - kérdezte, mire megfagyott a levegő.

Örökre. Nem akarlak elhagyni Collins. Nekem te vagy most mindenem. Miattad vagyok boldog azokban a napokban, amikor sírnom kéne az exbarátom miatt. De te vagy a fény számomra az alagút végén. Bírlak.

Ám ezek helyett csak ennyit mondtam:

- Még másfél hónap. 45 napunk van, Collins.

- Azt csak hiszed, Hercegnő - nézett rám sokat sejtően.

Fenébe azokkal a kékes zöld szemekkel.
Miért vagy ennyire...
Ennyire...
...
Tökéletes???

IX. fejezet

- De nem foglak zavarni?

- Nem.

- De valamivel beszállhatok a költségekbe? 

- Nem.

- De ha zavarok?

- Akkor kiteszlek.

- És miért fogadsz be? 

- Lorina... Miért ne tenném? Azon kívül, hogy az őrületbe kergetsz ezekkel a kérdésekkel, szép vagy, okos, intelligens, kedves, és nincs hol laknod, főleg úgy, hogy szökésben vagy egy idegen városban - mondta mosolyogva. A hosszú repülőút végén tartottunk, talán 10 perc volt még a leszállásig. Már vagy fél órája zaklatom Christ a kérdéseimmel, és mindegyikre kitartóan válaszol.

- Oké, akkor csak egy utolsó kérdés! - mondtam vigyorogva. Erre felnevetett (amire az én szívem ezerrel kezdett verni), és a hajába túrt. Szőkésbarna tincsei kórosan meredeztek mindenfelé. Esküszöm, megbolondulok tőle. 

- Képzelem...

- A barátnőd mit fog szólni hozzá? - kérdeztem óvatosan, de erre a kérdésre csak felnevetett. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Nincs barátnőm. Ne ráncold a szemöldököd, cica - mondta mosolyogva. Beceneve hallatán a szívem bukfenceket vetett, ugyanakkor nincs csaja? Mivan?

- Hogyhogy nincs barátnőd? - kérdeztem döbbenten. 

- Nem tudom Lor. Volt, de egyik se volt az igazi. És akit én nem érzek az igazinak, akiért küzdeni lehetne, azzal szakítok - mesélte mélyen a szemembe nézve. A szemem akaratlanul is újra a szájára tévedt, amit észre is vett és egy csajozós mosollyal nyugtázott. Erre nagy kreatívan megforgattam a szememet, és mind a ketten nevetésben kötöttünk ki.

- Na jó. Akkor elfogadom az ajánlatot - egyetem bele mosolyogva. Imádtam nézni az arcát ezek után a szavak után, ugyanis hatalmas vigyor terült szét az arcán. Mint amikor egy hat évessel közlik, hogy kap két gombóc fagyit. Ebben a pillanatban hozzánk lépett egy hölgy, aki mondta, hogy hamarosan megkezdjük a leszállást. Ekkor döbbentem rá valamire. Hirtelen megfogtam Chris kezét, hogy figyeljen rám, és hatásos is voltam.

- Hallod... Most ültem először repülőn, és egyáltalán nem féltem. El is felejtettem hogy egy repülőn vagyok! Ez nagyon durva! - mondtam döbbenten, mire felnevetett. 

- Hát, cica, jó tudni, hogy ilyen könnyen el lehet vonni a figyelmedet - nézett a szemembe. Gyönyörű szeme van. Mondtam már? Erre a mondatra csak elpirultam, és kinéztem az ablakon. Vártam, hogy landoljunk a földön, és kezdetét vegye valami bonyolult és csodálatos dolog. 

- És most? - kérdeztem miután leszállt a gépünk, és álltunk a reptéren.

- Hívunk egy taxit - mondta, majd gyorsan intett az egyik taxinak. Gyorsan bepattantunk, majd Chris lediktálta a címet. Épp a megfelelő pillanatban csörrent meg a telefonom, aminek következtében nagyot ugrottam. A kijelzőn anyu neve villogott.

- Lor, ha most nem veszed fel, akkor majd otthon kell. Legyél túl rajta - mondta lágyan Christian. 

- Oké - egyeztem bele egy halk sóhaj kíséretében.

- Szia Anya! Mi újság?

- Mi újság? Mi az hogy mi újság? Az, hogy megszöktél! Hogy nem vagy itthon! Hogy már a rendőrség is keres téged! Az isten szerelmére, ez a gond! - ordította a telefonba. 

- Hé, anyu, nyugodj meg kérlek egy percre! Csak hadd meséljem el!

- Jó, de előtte egy kérdés: hol vagy???

- San Franciscoban - jelentettem ki kertelés nélkül, mire távol kellett tartanom a fülemtől a telefont.

- Na jó, kislányom, most azonnal mesélj, és ha hazaérsz, EGÉSZ ÉLETEDRE SZOBAFOGSÁGOT KAPSZ, ÉRTVE VAGYOK???? - enyhe halláskárosodást szenvedtem, aztán belekezdhettem a sztorimba.
Anya csendben hallgatta végig, néhol hümmögött.

- Kicsim, hihetetlen vagy. Reméltem hogy nem öröklöd tőlem a meggondolatlan lépéseket. Pénz van nálad?

-Igen, van. Tőletek is hoztam egy kicsit, de leginkább az enyémből. 

- Mikor jössz haza? - kérdezte meggyötörten, és kezdtem őket sajnálni. Önző voltam, megint.

- Talán 1-2 hónap múlva.

- Ezt nem hiszem el... És hol fogsz lakni addig?

- Egy barátomnál -vallottam be a telefonba, de tudtam, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni.

- Barátod? Van barátod San Franciscoba??? - kérdezte gúnyosan. Kösz anya...

- Most már van. A repülőn ismertem meg.

- KIZÁRT! Fiú vagy lány?

- Fiú.

- FELEJTSD EL, KISLÁNYOM! MOST AZONNAL MÉSZ, ÉS KERESEL EGY MOTEL SZOBÁT!!! - ordította a telefonba. Ez egy hosszú vita lesz...

- Nem. Christian házában fogok lakni- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- És ha gyilkos? Vagy szervkereskedő? Vagy egy pedofil???- kiabált megint.

- Anya! Elég! Téma lezárva. Nála maradok. És ha utánam mertek jönni, vagy kerestek engem a rendőrségen keresztül, újra meg újra meg fogok szökni. Adjatok 1 hónapot! Vagy kettőt! Kérlek! Nem kell több, utána hazamegyek, és megbeszélünk mindent! - a végén már könyörögtem.

- Na ide figyelj! Minden nap hívsz, érted? Ha egy nap is elhalasztod a hívás, vagy egy SMS-t, azonnal a rendőrséghez fordulok. Világos?

- Igen anya! Köszönöm! - mondtam mosolyogva. Nem hiszem el hogy belement. Bár még nincs vége, otthon fogok kapni ezért bőven, de mégis megéri.

Miután letettem a telefont vigyorogva vetettem rá magamat Chrisre, és öleltem meg, ahogy csak bírtam. Isteni finom illata volt, mentolis- gyümölcsös keveréke fűszerrel. Mámorító. Először meglepődött, majd visszaölelt, már amennyire az öv engedte, ugyanis még mindig a taxiban voltunk. Halkan Chris vállába motyogtam :

- Köszönöm.

- Szívesen cica - mondta, majd adott egy puszit a fejem búbjára. 

Mosolyogva szálltunk ki a taxiból, majd én visszahajoltam, és elővettem a pénztárcámat.
- Azt tedd csak el! - mondta gyorsan Chris. 

- Nem - mondtam nevetve, amíg a taxi sofőr számolta a km-eket.

- De. Tedd el. Én kifizetem - mondta, miközben egyre közelebb jött. Szembe fordultam vele, és meglepődve tapasztaltam, hogy szorosan előttem áll. Arcunkat alig választotta el 20 centi.

- Chris. Te befogadsz, itt fogok csövelni nálad vagy 2 hónapig, és nem engeded, hogy beszálljak bármilyen költségbe is. Légyszi, csak ezt a rohadt taxit hadd fizessem ki! - kérleltem, mire eggyel közelebb lépett. Mikor megzólalt éreztem a mentolos lehelletét az arcomon. 

- Iszonyat makacs vagy, azt ugye tudod?- mondta, ezzel beleegyezve a taxis ügybe.

- Mondták már egy páran - jelentettem ki mosolyogva. Erre csak megforgatta a szép szemeit, amik most kékesnek hatottak. A gyomrom akaratlanul is liftezni kezdett, mert még mindig közel állt hozzám.

- Khm khm - hallottunk egy köhécselést a hátunk mögül. Elnézést kértem, majd odaadtam a pénzt a taxisnak. Boldogan húztam a bőröndömet magam után, amit egy másodperccel később Chris felkapott, és bevitt a házba.

Az otthona fantasztikus volt. 5 hálószoba, egy nappali, egy konyha, 3 fürdőszoba került bele, egy hatalmas terasz, és a pincében egy stúdió plusz egy edzőterem. Minden letisztult,otthonos, és barátságos volt, emellett a sok fa meleggé tette a környezetet. Csak bámultam, alig bírtam megszólalni. 

- És... Ezt a házat csak te használod?- kérdeztem döbbenten. 

- Igen. Tudod, az énekeseket jól fizetik - kacsintott rám nevetve.

- És most pakolj le gyorsan, és induljunk! - mondta vigyorogva ugrálva,mint valami tizenéves kislány. Mind a ketten nevettünk egy sort, majd rámosolyogtam.

- És hova megyünk?

- Hát várost nézni te kis buta - jelentette ki nevetve, mire én odarohantam hozzá és újra megöleltem.

- Tudod, nem vagyok hozzá szokva, hogy ennyire kedvesek velem. Köszönöm - mondtam a mellkasába. Megfogta az államat, és kényszerített, hogy a kékes zöld szemeibe nézzek.

- Cica, ezt nem kell megköszönni. Mindenkinek így kéne veled viselkednie - jelentette ki, majd adott egy puszit az arcomra, és megmutatta a szobámat. Az övével szemben lévőt adta nekem.

- És most siess! Van 10 perced, aztán indulunk! - kacsintott rám nevetve, majd vágott egy furcsa grimaszt, és lement a lépcsőn. 

A tükör előtt állva elmosolyodtam.

Hihetetlenül aranyos, kedves, helyes és törődő fiú.

A gyomrom görcsbe rándul, ahogy meglátom.

Késztetést érzek arra, hogy a közelében legyek.

Mi van velem? 1 nap alatt beleszerettem valakibe?

VIII. fejezet

A reptéren ülve átgondoltam újra mindent, és elfogott a rémület. Meggondolatlan döntés volt elszökni, legalább anyuékkal beszélnem kellett volna személyesen, bár biztos visszatartottak volna. Talán így lesz a legjobb. Új lappal indítok, aztán majd sodródom az árral. Elegem lett, és belefáradtam mindenbe. A fiúkba, lányokba, tanárokba egyaránt. 

Inkább megszakítottam a gondolatmenetet, és figyeltem a reptéren mászkáló embereket. Mivel 11 órát mutatott a telefonom kijelzője, még nem láttam nagy nyüzsgést az emberek körében. Én viszont ahogy pörögtek a percek egyre idegesebb lettem. Csak vártam hogy mondják be az én járatomat, és hadd menjek becsekkolni. A telefonomon már megnéztem újra a jegyet, és elővettem mindent, ami ehhez szükséges. Szőke tincseimen zaklatottan végigfuttattam a kezemet. Kívülről biztos valami ideggyenge eltévedt kislánynak nézhettem ki.

Kislány? Végül is, jogos. 16 vagyok, lassan barangolok a 17 felé, ami két hónap múlva itt lesz. Bár érettebb vagyok a koromnál... Nem tudom, ez beleszámít-e. 18 körül lehet az az érettség, de hát ki tudja. Ettől függetlenül nem érzem nagynak magam. Csak ez van, ezt kaptam az élettől.

Végtelennek tűnő percek után végre mondták a járatomat. Egyből felpattantam, és nagy lendülettel elindultam, csakhogy nekimentem valami keménybe. Hozom a formám. 

Egy srácba ütköztem bele, de amint felpillantottam rá, lefagytam. A számat szólásra nyitottam, hogy bocsánatot kérjek, de egy szó se jött ki rajta. Mosolygós, kékes-zöld szemekkel találkoztam szembe, gyönyörű fehér fogsorral, ami mosolygás miatt látszott, csodaszép arccal, és kócos, piszkosszőke tincsekkel. Vagy egy fejjel magasabb lehetett nálam, 18-19 év körülinek mondanám. Rózsaszín ajkait egy ezüst karika díszítette,és a pólóján keresztül is látszódtak a kidolgozott izmai. Még mielőtt teljesen idiótának néz, vagy pedig a másik eset az, hogy perverznek, ezért inkább kihúztam magam és a káprázatosan szép szemeibe néztem.

- Bocsi hogy neked mentem, nek figyeltem - mondtam mosolyogva, és ügyelve arra, hogy a hangom egyszer se remegjen meg. A szemembe nézve ő is elmosolyodott. Istenem! Ennél édesebb mosolyt még sosem láttam!

- Semmi gond - szólalt meg vakami fantasztikus hangon. De komolyan! Ebben is tökéletesnek lenni hogyan lehet? Még mindig mosolygott, ami nagyon jól állt neki. Hirtelen a kezét nyújtotta, mire én örömmel fogadtam el, és mutatkoztam be.
- Christian Collins.
- Szécsi Lorina - ráztam meg a kezét.
- Melyik járat? - kérdezte hirtelen. Gyorsan kellett reagálni, ám én teljesen a hatása alatt voltam. Hál' istennek nem vagyok az a nyökögős fajta, szóval időben összeszedtem a maradék erőmet.
- San Franciscoba megyek. Mármint egy darabig. Illetve ez se biztos - mondtam össze- vissza. Ezt jól elcsesztem. Gyenge kezdés után erős visszaesés. 

- Szuper, akkor még találkozunk a repülőn - mondta mosolyogva, és az én tekintetem akaratlanul is az ajkára vándorolt, amit biztos észre is vett. Közelebb lépett és a fülembe suttogott:
- Nem kéne becsekkolni?- kérdezte, mire libabőrős lettem, és picit megfeszültem. Ijedten a fejemhez kaptam, majd gyorsan elrohantam az ellenőrző kapuk felé. Még hallottam a hátam mögül egy kis halk kacagást, mire a gyomrom görcsbe rándult. Hogyan éri el ezt nálam ennyi idő alatt? Gyorsan elintéztem mindent, és már mehettem is a repülőre. Bevallom, kicsit féltem, ugyanis még sohasem utaztam így. Mi van ha...? Áhh, inkább nem is gondolok bele.

Gyorsan leültem a helyemre, ami szerencsére az ablak mellett volt, ahonnan gyönyörű lesz a kilátás. Még volt 20 perc felszállásig, szóval kényelmesen elhelyezkedtem, és elővettem a rajzos füzetemet. Imádok rajzolni. Kikapcsol, leköt, és állítólag szépen is rajzolok. Ebben van tehetségem. Miközben firkálgattam, tekintetemmel Christ kerestem. Chris? Mióta becézem? Na jó, kezdek teljesen becsavarodni.
Mellettem egy vörös hajú, ötvenes éveiben járó hölgy ült, egyedül. Épp valamit olvasott. Még egyszer körbenéztem, hátha látom valahol Őt. Miután nem vettem észre sehol, inkább az ablakhoz fordultam, és lehunytam a szemem egy pár pillanatra. Egy ismerős, selymes hang zökkentett ki a pihenésemből.

- Elnézést hölgyem! -mondta egy elragadó mosollyal nézve a mellettem ülő vörösre - Szeretnék egy szívességet kérni. Maga mellett ül egy lány. Nézzen csak oda! Látja milyen gyönyörű? Nos, összefutottam vele még a becsekkolás előtt, és már akkor megfogott. Jó lenne most mellette ülni, mert leszállás után nem akarom nyomát veszteni. Megtenné hogy átül az én helyemre? - kérdezte a nőtől, de közben rám-rám pillantott néha. Az én arcom szerintem már felett egy enyhe piros árnyalatot, majd amikor az asszony nagylelkűen felállt, és elcsoszogott, majd annyit mondott, hogy "ezek a mai szerelmesek... Érezzétek jól magatokat galambjaim!", na akkor szerintem már teljesen vörös volt a fejem, amit a két kezembe hajtottam. Christian becsusszant mellém. Mosolyogva fordultam felé.

- Szia - mondtam, de hamar fejbevágtam volna magam a gagyi kezdésért.
- Szia - köszönt vissza vigyorogva - Egyedül mész San Franciscoba?
- Úgy tűnik - mondtam nagyot sóhajtva.
- Miért? - kérdezte, arcán egy félmosollyal. Szemei, amik most zöldnek hatottak, érdeklődve kutattak engem. A gyomromban mintha ezernyi pillangó szabadult volna el. Hihetetlenül a hatalmába kerített.
- Hát... Én... - makogtam össze- vissza, majd inkább a kezemet kezdtem el tanulmányozni.
- Hé! - mondta lágyan, majd az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet, ezzel kényszerítve,hogy a csodaszép szemeibe nézzek - Kitaláltam valamit. Játsszunk! Egyszer te kérdezel, egyszer én, és a másiknak őszintén kell válaszolnia. Mit szólsz? - kérdezte vigyorogva. Gyönyörű fehér fogai vannak. Imádom.

Az ötletére kicsit felnevettem, majd bólintottam.

- Oké, de te kezdesz!

- Áll az alku. Szóval... Hány éves vagy?

- 16. Hamarosan 17 - mondtam neki - Én jövök. Te hány éved vagy?

- 19. Hamarosan 20 - ismételte meg boldogan. Mosolyognom kellett az aranyosságán. Vele nem az volt, hogy a bunkóságával akart megszerezni, mint Levi. És ez sokkal jobban tetszett.

- Miért mész egyedül San Franciscoba? - kérdezte. Na jó. Egyszer így is úgy is el kell mondanom.

- Hosszú történet. De igazából az iskolámból mindenki utál, tanárok diákok egyaránt, a legjobb barátnőm átvert, és összeállt azokkal, akik a legjobban utálnak, a barátom megcsalt. És elegem lett ezekből. Szóval elszöktem - mondtam egy szuszra, mire csak döbbenten nézett rám.

- Húha. Te sem vagy semmi. Miért utált volna mindenki? -kérdezte, és mivel láttam rajta, hogy tényleg érdekli, folytattam.

-A szüleim elég gazdagok. Mindent megkaptam, gazdag környéken éltem. Ez másoknak már elég ellenszenves volt, így nem akartak még jobban megismerni. Na, mindegy. Én kérdezek. Mivel foglalkozol?

- Énekes vagyok - mondta mosolyogva. Tudtam!!! - Van hova menned San Franciscoba?

- Nincs. Majd kiveszek egy motel szobát, vagy valami - mondtam halkabban. Félek. Mi lesz ha nem tudom kezelni ezt az egészet? 16 vagyok!! Nem tudhatom, hogy hogyan kell megoldani ezeket így idegen városban!

- Nem akarok túl nyomulósnak tűnni... - kezdte, miközben egy féloldalas mosolyt küldött felém - De mi lenne, ha nálam laknál? Figyelj, elég nagy a házam, énekesként jól fizetnek, és egyedül élek ott. Nem muszáj most rögtön rábólintanod az ajánlatra, de gondold végig - mondta mosolyogva, majd kacsintott egyet. Az arcom valószínűleg tiszta vörös lett, de rendbe szedtem magam és válaszoltam.

- Oké. Köszönöm az ajánlatot, de még átgondolom - mondtam én is mosolyogva. 

Még senki nem tett értem ilyet.
Tényleg bele fogok menni?
Nem biztos hogy jó ötlet.
Hisz még csak nem is ismerem!
Ezer kérdés cikázott a fejemben, közben pedig az igen és a nem között őrlődtem.

VII. fejezet

Hétfőn fáradtan mentem a szekrényemhez, és pakoltam ki belőle a könyveimet. Nem törődtem a mögülem érkező hangokkal, amik az én bántásomra szóltak. Beütöttem a kódot, és kinyitottam a szekrényajtót. Abból egy sárgás színű boríték esett ki. Érdeklődve néztem körül, de senki sem figyelt rám. A boríték tetején gyönyörű betűkkel az én nevem állt: Lorina.

Fogtam a levelet és mindenkit félrelökve elindultam a női mosdó felé, ahol feltéptem az egyik fülke ajtaját és bezárkóztam. Kíváncsian nyitottam ki a borítékot, miközben a kezem remegett. Rossz érzésem volt. Nagyon rossz.

Kedves Lorina!
Sejtem,hogy miért kerülsz az utóbbi időben, és meg is értelek. De tudod, hogy én mindig társasági ember voltam, és nem tudtam egyedül veled barátkozni, főleg úgy, hogy másokkal is jól éreztem magamat. De azt tudnod kell, hogy egy titkodat sem mondtam el senkinek. Amit mi beszéltünk, az kettőnk között maradt, és hidd el, magammal viszem a sírba is. Sajnálom hogy ilyen csúnya vége lett a barátságunknak, de inkább a lényegre térek, mert nem is emiatt írtam legfőképpen.
A borítékban találsz egy fényképet. Sajnálom, hogy ezt nekem kell átadni, vagy tudatni veled.
Ne bízz meg senkiben Lor! Nem tudhatod, hogy ki mennyire őszinte veled, még akkor sem, ha annak tűnik.
Xx: Szandi

Döbbenten néztem a levelet, majd a lábam előtt heverő képet. Nem hittem a szememnek. Szandi írt? Szandi írt!!! Úristen! És rendes volt, meg az én fránya haragtartásom, már most megbocsátottam. Megértem, mit írt, és hogy miért. Viszont a kép... Lehajoltam érte, hogy közelebbről is megnézzem. Szőke tincseim belelógtak a szemembe, szóval félrelöktem őket a vállamra.

Kétségtelen, hogy a képen Levi volt, egy barna hajú, erős sminkű csajjal.

Az a vicc, hogy nem tudtam sajnálni az egészet. Szarul esett,mocskosul, mint például amikor a hasadba egy kést szúrnak, majd röhögve elkezdik benne pörgetni jobbra és balra.
Ugyanakkor tudtam hogy ez lesz a vége. Levinek mindig más kellett. Ezért nem ragaszkodott hozzám régen, amikor egy hülyeségen összevesztünk és szakítottunk.

Egy alkalom kellett neki, amikor egyedül megy el egy buliba, és már meg is történt. Egyből megcsalt. Valahol nagyon mélyen sejtettem, de mégsem akartam elhinni. Mert nem Levire vallott az, hogy idő előtt lelép egy partiról, és hazamegy hozzám. Szegény szívecskémet furdallta a lelkiismeret. Én meg túl naiv voltam már megint.

Meghallottam a csengőt, ami azt jelezte hogy a matek órám elkezdődött egy hihetetlenül szemét ötvenes éveiben járó nővel.

Két lehetőségem volt :
Vagy megyek jó kislány módjára matek órára, és megtudhatom hogy a 369 négyzetgyökének a fele mennyi, vagy elmehetek, félbeszakíthatok egy magántanárt és felképelhetek egy fiút, ezzel lehúzva a bakancslistámról egy elemet.

Sosem voltam igazi jó kislány. Ez újra meg újra tudatosult bennem, miközben a házunk, vagyis inkább a szomszédom háza felé igyekeztem. Még mielőtt kiléptem a suli mosdójából, végignéztem a tükörképemet. Baromi jól akarok kinézni, mert azt akarom hogy Levi tudja, mit veszített. Szóval halvány rózsaszín, ujj nélküli, térdközépig érő csipkés ruhában, és egy egyszerű magassarkúban sétáltam végig a házak kerítése mellett. A hajamat lágy hullámokban omlott a vállamra, gesztenyebarna szememet csak szempillaspirál díszítette. Emellett a számat rúzsoztam ki vörösre, mert tudom, hogy az Levi gyengéje. Magabiztosnak éreztem magam, közben belülről a szívem darabokra szakadt, ám mégsem annyira, mint amennyire azt vártam.

Úgy döntöttem, hogy nem csöngetek,inkább átmásztam a külső kapun, hiába voltam ruhába, és bent előszedtem a lábtörlő alul a kulcsot. Levit nem találtam meg egyből, viszont hihetetlen nagy rumli tombolt a házban. Elindultam a lépcső felé, mert az mindig egy biztos pont. Viszont felfelé menet ruhadarabokba botlottam. Egy farmer. Egy szoknya. Zoknik. Pólók. Aztán egy melltartó és egy alsógatya, ami értelemszerűen nem az enyém volt. Könnyek kezdték csípni a szememet, de ügyesen visszatartottam. Aztán amikor Levi szobája felé igyekeztem, meghallottam valamit. Megtorpantam, és hallgatózni kezdtem. Nyögések, hol nagyobbak, hol kisebbek. Biztos akarod látni?- Súgta egy belső hang. Viszont muszáj volt véget vetnem ennek az egésznek.

Levi szobája tárva nyitva volt, így amikor beléptem, mindent láttam. Nem akartam végig nézni, szóval magabiztos hangon megszólaltam.

- Ugye milyen kemény a pasim? - kérdeztem a csajtól, mire mindketten megugrottak,és abbahagyták amit eddig csináltak. Szegény csaj gyorsan a takaró után nyúlt. Nem is volt csúnya: barna, hosszú haja egyenesen terült szét a testén. Kék szeme ragyogott, bár a sok szolárium meglátszott a testén. Legalább normálisan kinéző csajt fogott ki ez a szerencsétlen.

- M... Mi?- dadogta a csaj.
- Bocsi! Az ex- pasim - mondtam, majd nem zavartatva magam leültem Levi íróasztalának a székére. Hadd égjenek még egy kicsit. Levi még mindig nem vett fel semmit, szerintem még magához sem tért a döbbenettől.
- Hogy hívnak? - kérdeztem kedvesen a csajt. Ördögi játékot űzök, az egyszer biztos.
- Mi... Miranda - mondta még mindig akadozva. Ekkor már éreztem Levi dühös pillantását, de nekem kéne dühösnek lennem.
- Engem Lorinának, a barátaimnak csak Lor. Egy embernek "Baba" voltam, de az már a múlt - meséltem kedvesen, bár közben Levi megpróbált szemmel verni, csak hát gyenge a kis seggarc. A csaj, rendes nevén Miranda okosan levette, hogy ki hívott babának, és döbbenten nézett rá.
- Baba? - kérdezte szinte visítva. Majdnem elröhögtem magam.
- Igen, miért? - kérdeztem vissza.
- Azért, mert ez a **** engem is úgy becézget! - mondta ki cenzúra nélkül.
- Ejnye Levente! - biggyesztettem le színészien az ajkaimat. - Azt hiszem én most megyek. Sajnálom ha esetleg megzavartam valamit, ó, és Levi!- mondtam neki,amikor felpillantott rám a kék tekintetével. Már csak undorítónak tudtam nevezni. Szánalmas. Odasétáltam elé, nem törődve azzal, hogy teljesen meztelen, és felpofoztam. Teljes erőmből. A tenyerem lenyomata látszott az arcán, de nem ellenkezett. Aztán odamentem a csajhoz, és kezet ráztam vele.

- Jó volt veled találkozni, de ezt oda szeretném adni, mielőtt nagyon elmélyülsz ebben a kapcsolatban - mondtam, majd átadtam neki a képet a másik csajról, akivel a buliban volt, mert hogy a két személy (mint azt beazonosítottam) nem ugyanaz volt.

-Ez a kép talán egy vagy két nappal ezelőtt készült. Ne higgy neki, egy hatalmas farok - mondtam ki nevetve, majd kivonultam a szobából, büszkén, és felszabadultan. Nem gondoltam, hogy ennyire jól viselem a szakítást, de végül így lett. A hátam mögül hallottam a veszekedést és csapkodást, mire elmosolyogtam. Szemét vagyok, de mindegy.

Kilépve a bejárati ajtón egy nagyot lélegeztem, majd elindultam a szomszédba.
Ironikus, mi?

Otthon nem volt senki, így felszaladtam az emeletre, és előhúztam az ágyam alól a rózsaszín bőröndömet. Nem öltöztem át, meg ilyenek, csak bepakoltam egy hónapra elegendő ruhát, és miegyebet, majd nagy nehezen lezártam a súlyos táskát. Elvittem a szüleimtől egy nagyobb mennyiségű pénz mennyiséget. Vagyis kölcsön vettem, engedély nélkül. Mindegy, úgyis vissza fogom fizetni. A magamtól megkeresett pénzből is raktam el, ami elég lesz a repülőre, és anyuék pénzéből fizetem a többit. Majd megoldom,hogy minél olcsóbban kijöjjek.

A fehér kézi táskámba bepakoltam az életmentő cuccaimat, amik kéznél kell hogy legyenek, mint például az útlevelem, telefonom, személyim, sminkes cuccaim, meg hasonlók. Na és a pénz.

A repülőre a jegyet megvettem telefonon keresztül, így már csak egy taxit kellett hívnom. Anyuéknak írtam egy üzenetet a konyhapultra, amit majd ha hazérnek a munkából észre vesznek. Levitől nem köszönök el, és Szanditól se.

Így visszagondolva a szüleimen kívül senkinek se fontos köszönnöm.
Úgyse megyek sok időre.
Legalábbis én úgy gondoltam.
Csak aztán összefutottam a végzetemmel...

VI. fejezet

"Nem hiszem, hogy felfogod, mit is művelsz velem"

Miután letettem rá a telefont, csak leültem az ágyamra és zokogtam. Annyit sírtam, hogy már úgy éreztem teljesen kiszáradtam. Ugyanakkor vokt időm átgondolni ezt az egész hülye helyzetet. Tényleg nem bírtam volna ki ennyit? Egy bulit kellett volna csak kibírnom. Hihetetlenül őnzőnek és szemét barátnőnek éreztem magam. Mert az is vagyok! Bár, miután pár perccel később a szomszédból ajtó csapódást hallottam, azonnal rohantam le a lépcsőn, és néztem ki a nappali utcára néző ablakán. És ott volt Ő. Az ajtóhoz rohantam és vártam. Vártam, hogy jöjjön, kopogjon, és azt mondja, hogy beszéljük meg. Percek telhettek el, mire meguntam és kinyitottam a bejárati ajtót. Anyuék nincsenek itthon, mivel valami üzleti utazás jött hirtelen közbe. Amint körbenéztem, a tekintetemmel mozgást kerestem, ám csalódás ért. Sehol semmi. Szóval Levi lelépett a buliba nélkülem is. 

Miután háromszor bevertem a fejem a falba, felmentem a lépcsőn. Magamra aggattam egy egyszerű farmert egs laza pólóval, és indultam is. Hogy hova? Természetesen Levihez, bocsánatot kérni. Mert ha most nem megyek, akkor egy örök életre elcseszem az egész kapcsolatunkat. Márpedig én szeretem őt, tiszta szívemből. 

A fekete bőr hátitáskámat a vállamra dobva indultam ki a házból. Gyorsan leellenőriztem az ablakokat, lámpákat, majd felkaptam a kulcsomat és elindultam kifelé. A kapun kilépve a hideg levegő arcon csapott, és a szél se állt az én oldalamon. Ilyen ritka alkalmakkor jó dolog a facebook, mert egész egyszerűen eseményt hoztak létre ennek az egész bulinak. Sikeresen megtudtam hogy 15 perc alatt oda lehet érnem gyalog,ami egy kifejezetten jó dolog, tekintve azt hogy még nincs jogsim. Az utolsó előtti utcát futva tettem meg, mert már éreztem az adrenalint a testemben. Idegességemben már az ujjaimat tördeltem, ám mikor megláttam a következő kereszteződést, tudtam,hogy az kell nekem. Lassítottam egy kicsit a tempómon, majd elindultam az utca felé. Befordultam a sarkon, és beleütköztem valami keménybe. Természetesen egy ember volt az, de a sötétben alig láttam a srácot. Gyorsan bocsánatot kértem, és indultam tovább a buli helyszínére. Ám mielőtt nagy mozdulattal siettem volna tovább keresni Levit, erősen megszorították a csuklómat, és visszarántottak. Annyira megijedtem, hogy a folyamat mellé még sikítottam is egy kicsit, viszont akkor szembetaláltam magam egy gyönyörű szép kék szempárral, ami még a sötétben is szinte világított. Az arcán megjelent egy hatalmas vigyor, amikor észrevette, hogy ki is áll vele szemben. 

- Baba... - suttogta - Csak nem hozzám jössz? Akarsz valamit mondani esetleg? - kérdezte nagyképűen mosolyogva. Ahogy láttam teljesen józan volt, hála a jó égnek.
- És te merre mész drága? Még csak most kezdődhetett el a buli... - vigyorogtam rá vissza, mert most én akartam megnyerni a szócsatát.
- Baba, kérdésre kérdéssel válaszolsz? Ez nem méltó hozzád - jegyezte meg csipkelődve. Akkor hát kihívás elfogadva Levente!
- Nem tudtad, hogy a nőknek elsőbbsége van a szavak terén? - kérdeztem döbbenten, ám a szememben mosoly játszhatott.
- Nem, nem tudtam - mondta, majd a derekamnál fogva magához rántott,így az arcunkat csak pár centi választotta el. Éreztem a mentolos lehelletét az arcomon, és lefagytam. Halkan suttogtam a következő szavakat, még mindig a hatása alatt állva.
- Csaló- jelentettem ki rekedtesen. Ezen halkan felnevetett, majd még közelebb húzott. A testünk között nem volt levegő, egymásnak préselődtünk, ami mindkettőnket felforrósított.
- Mire vársz Lor? - kérdezte a fülemhez hajolva és belesuttogva. Majd visszatért az arcom elé. Kb egy hajszál választott el minket. Csak azért is makacsan néztem a szemébe. 

Erre megszorította a derekamat az izmos kezeivel, és az ujjai felcsúsztak a pólóm alá és a bőrömet kezdte el simogatni, amitől kirázott a hideg (persze jó értelemben). Kihívóan nézett a szemembe, hogy mikor adom fel, de még kitartó voltam. Egészen addig, ameddig a kezei el nem érték a fekete csipkés melltartóm szélét. Akkor már nem bírtam tovább, magamhoz rántottam a hajánál fogva, és durván megcsókoltam. Tele voltam vággyal és tűzzel,hihetetlenül akartam az előttem álló fiút,akibe teljesen beleszerettem. Nagylelkűen viszonozta a csókomat, és imádtam érezni őt. Ajkaimmal lassan megharaptam az alsó ajkát, amit egy jóleső morgással díjazott, engem ismét felfűtve. A nyakánál fogva visszahúztam, hogy még egyszer és még egyszer megcsókoljon. A sötét járdán nem látott minket senki, az emberek még rég a buliban voltak, köztünk meg az este ellenére is izzott a levegő.

- Levi, te miért indultál el vissza felé? - kérdeztem, mikor már levegőhöz kellett jutnunk.
- Hozzád mentem Baba. Nélküled el vagyok veszve, és ez előtted sosem volt. Mindig kereslek a tömegben, és ilyeneket mondok neked, mint most. Sosem voltam romantikus lélek, most se vagyok az, a rosszfiús imázsomat is rombolom, de miattad megéri, Lorina. Mert szeretlek - mondta ki a legszebb sorokat rekedtesen. És a végén lévő szótól megállt bennem a levegő. Annyira jó volt hallani! Talán egyszer vagy kétszer mondta már, de ez valami fantasztikus dolog.

- Mondd ki még egyszer! - néztem fek rá csillogó szemekkel. Pontosan tudta, mit szeretnék.
- Szeretlek Baba - ismételte meg mosolyogva, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Én is szeretlek. Remélem tudod. És tényleg, őszintén, bár elég sokat veszekszünk, és még fogunk is, de mindig is szerettelek. Amióta először megláttalak a szomszédban - mondta mosolyogva. A szemében nem is tudom, mi tükröződhetett. Szeretet? Vágy? Boldogság? Valami ilyesmi, ami engem egy újabb csókra bátorított fel.

Lassan sétáltunk hazafelé. Levi hirtelen megszólalt, ami miatt ijedtemben nagyot ugrottam.
- El tudtad kérni valakitől a sulis anyagot? Amit ott vettetek?
- Jézusom! Megijesztettél! - mondtam vádlón.
- Baba, talán rossz a lelkiismereted? - kérdezte tőlem Levi nevetve. Kék íriszei csak úgy csillogtak, és kutatta vele az arcomat.
- Haha. Vicces vagy. Amúgy nem. Nem tudtam elkérni senkitől, mivel alig vagyok jóban valakivel.
- Baba, biztos jó ez így? - kérdezte óvatosan.
- Nem, Levi. Ez sajnos sosem volt jó. Hidd el, minden nap bemegyek, a tanárok "véletlenül" mindig engem feleltetnek, és a folyosón is ne hidd, hogy nem lökdösnek. Egyszer -kétszer kigáncsolnak. De hogy már a legjobb barátnőm sincs mellettem...
- Lor, ennek nem kell így lennie. Nem muszáj... Nem szeretsz innen senkit, mindenki átver, és hiába igyekszel, ez nem lesz jobb - mondta Levi megválogatva a szavait.

És ekkor tényleg elgondolkodtam rajta, és valami szöget ütött a fejembe. Aminek a megvalósítására nem kellett sokat várni.

V. fejezet

"Az oroszlán harap. A vipera méreggel öl. Az emberek szavakkal"

A hétfő borzalmas volt. Otthon, egyedül, és úgy, hogy a szomszédban van a barátom. Húha. A barátom. A pasim. A szerelmem. Annyira jó érzés ezt ennyi idő után így kimondani! De amíg otthon ücsörögtem, és nem épp Pretty Little Liars-t néztem, addig volt időm gondolkodni.
Először is ott volt nekem Szandi. Szegény, a hétvégén többször is írt, de még nem tudja, hogy tudom. Hát majd hamarosan kiderül, és felrobbantom a kis személyes bombámat. Ő sosem tekintett rám legjobb barátnőként, neki is csak egy gazdag beképzelt tyúk voltam, mint mindenki másnak a környezetemben. Egyetlen szerencsém, hogy nem bízok meg könnyen az emberekben. Akiben már az elején is megbíztam az Levi volt, de ő nem is élt vissza vele. Szerencsére Szandinak nem terítettem ki minden kártyámat, és utólag csak megveregetném a vállamat, hogy több ilyen okos döntést is hozhatnék.

Aztán ott van Levi. Egyszerűen csodálatos érzés, amikor vele vagyok, és hihetetlenül szeretem, mégis teljesen józanul. Úgy értem, nem borít el teljes rózsaszín köd, de imádom, és órák hosszat tudnék róla beszélni. Vagy akkor mégis van rózsaszín köd?
Mindenesetre, jól esik, hogy mindig kapom az üzeneteit.
Egész héten küldözgette őket.
"Szépségem, amint végeztem, átszaladok hozzád, megnézem hogy vagy. Puszi❤"
"Baba, remélem már jobban vagy, hívlak, ha lelépett a tanár. Szeretlek!"
"Lor, péntek este buli van Bencééknél. Megyünk?"
Nagyjából ilyenekkel bombázott. Bár fogalmam sem volt, hogy ki az a Bence, de azért bellegyeztem a buliba, mert tudtam, hogy max miattam nem menne el. Én pedig nem akartam hogy miatta bármiben is változtatnia kelljen. Szóval buli? Benne vagyok.

Ezektől függetlenül a hét baromi lassan telt. Mintha pórázon fogtak volna és csak sétálni szabad. Lábadoztam, természetesen, anyu nem is értette hogy fáztam meg ilyen gyorsan, egészen addig, amíg el nem meséltem neki a teljes sztorit. Utána kávé mellett folytattuk a beszélgetést, és mivel anyától örököltem bőven energiát, ezért alig tudtam befogni a számat. Majd miután nevetve befejeztük a napi beszélgetésünket, felkullogtam a szobámba a telefonom elé, hogy üzengessek a szomszédba.

Aztán következett a péntek, ami sok mindent megváltoztatott. A délelőtt gyorsan eltelt mivel még mindig otthon maradhattam, bár ez már inkább lógásnak számított, de mindegy is. Szandihoz úgyse mentem volna vissza, a héten érkező hívásait és üzeneteit sem fogadtam. Reggel Levi hívott fel, amit három csörgés után fel is vettem, ami nálam gyorsnak számít, mert a telefonom érdekes módon mindig akkor tűnik el, amikor meg kéne találnom.

- Szia! - köszöntem bele jókedvűen a telefonba.
- Jó reggelt Baba! Akkor ma megyünk? - kérdezte, de igazából előre sejtettem hogy erről lesz szó.
- Persze, felőlem mehetünk. Mikorra megyünk? - kérdeztem érdeklődve, miközben a gyomrom görcsben volt, mivel most megyek először Levivel buliba, úgy, hogy újra együtt vagyunk.
- 8-ra érted megyek, az jó?
- Persze, kész leszek. Hiányzol - mondtam, de így utólag belevörösödtem, mivel :
1. Itt van a szomszédban
2. Tegnap este átjött
3. És mert ez telefonon keresztül furán jött ki.
Már csak ezekért az okokért is fejbe csaptam volna magam. 

- Baba, ha esetleg kinyitnád az ajtót...- kezdte, de azonnal feltéptem a szobaajtóm és lerohantam a lépcsőn, majd még egy ajtót kivágtam, és a nyakába ugrottam. A reakciómra csak nevetett, majd belepuszilt a nyakamba, mire nekem is kuncognom kellett.
- Levi! Te hogyhogy itt vagy? Nincs nálad a tanár? - kérdeztem döbbenten.
- Nincs, a mai nap le lett mondva, mert valami ügyet kell intéznie, úgyhogy úgy gondoltam, hogy inkább a barátnőmet fogom szórakoztatni a délelőtt folyamán - jelentette ki nevetve, ami nagyon jól állt neki. Kisfiús csínyt vitt az arcába, pedig kívülről semmi olyan nem volt rajta. Sötét haja össze vissza meredezett, tipikus laza "mostkeltemfel" frizurája volt. Amikor a nagybátyámmal kerültek szóba az ilyenek, akkor említette meg a nagynéném ezt a hajtípust, hogy mostanában ez a divat. A nagybátyám furcsán nézett vissza, és megkérdezte, hogy " Ez a lezser őrült professzor fej?". Hát igen. Valami olyasmi. Aztán, miután kielemztem a haját, egyből a szemére tévedt a kilátás. Kék íriszei a lelkemig hatoltak, és teljesen elvesztem bennük. Megunhatatlan az élénk, csillogó tekintete, a huncutság és vidámság keveréke, és egyben valami titokzatosság is, ami hozzájárult a "rosszfiús" kinézetéhez, ahogy ő szokta mondani. Fekete bőrdzseki volt rajta, fekete pólóval, és sima, sötétkék szaggatott farmerrel, plusz egy egyszerű tornacsukával. Szerintem értitek, amikor azt mondom, hogy tuti megragad benne valami, amikor elmész mellette az utcán, és akkor is utána fordulsz, ha tudod, hogy veszéllyel járva közeledés.

Boldogan a nyakába ugrottam, mert baromira örültem, hogy nem kell egyedül itthon lennem. Nem nekem való a csend, így hát beljebb engedtem Levit.

- Éppen sütit sütök, szóval gyere és hasznosítsd magad!- szóltam ki neki a konyhából. Épp a felső polcról akartam levenni egy tálat, ami bonyolult feladatnak bizonyult, tekintve, hogy sosem voltam nagy termetű, inkább csak átlagos. Mindenesetre szórakoztató látványt nyújthattam, mert Levi egyből kinevetett.
- Köszi a segítséget - mormogtam az orrom alatt, majd felé fordultam, és elkezdtem ütni a kezét. Sajnos túl kidolgozottak voltak az izmai az én kis öklömhöz képest, szóval hamar feladtam. Majd egy hirtelen pillanatban magához húzott, és erőteljesen megcsókolt,amit nagylelkűen viszonoztam. Percek alatt a hátam a falhoz ütődött, és pár centi maradt köztem és Levi között. A kezeit a fejem két oldalára tette, így csapdába kerültem. Most már finoman csókolt, lassan ízlelgette a számat, majd mikor levegőhiányban elváltunk, még egy utolsót haraptam az alsó ajkába.

- Ne légy rossz kislány, Lor - mondta mosolyogva, mire én megismételtem az előző tettemet. Erőteljesen szorított a falhoz, a teste minden pontját éreztem, ahogy azt is, hogy mennyire kíván. Halkan felnevetett, majd rekedten a fülembe súgta:
- Bár mindig bejöttek a rossz kislányok...

Aznap nem lettem kész a sütivel, inkább ledőltünk a tévé elé, és arról vitáztunk,hogy mit nézzünk. Aztán kora délután Levi hazament, hogy ő is meg én is készülődni tudjunk, szóval amint kilépett az ajtón megrohamoztam a gardróbomat. Idegesen turkáltam a ruháim között, és mivel állítólag ez valami "sok a vendég sok a részeg" házibuli lesz, ezért elővettem egy egyszerű, fekete, szaggatott farmert, és egy fekete, lenge szabású blúzt egy hosszú, indiános stílusú nyaklánccal. A hajamat besütöttem, így lágy hullámokban omlott a vállamra. Cipőnek egy fehér tornacsukát vettem fel, amiből kilátszott a bokám.
Akaratom ellenére is rossz érzés kúszott fel a gyomromba, de nem tudtam miért. Csak az embernek a hatodik érzéke, hogy itt valami történni fog, és a hang a fülemben, hogy ne menj, ne menj! És az a baj, hogy nekem azok a hangok mindig jót súgtak, és most se volt kedvem ahhoz, hogy összetapossanak, és leöntsenek sörrel, főleg úgy, hogy én nem is iszom, ellentétben Levivel. Na jó, róla se kell azt hinni hogy éjjel nappal önti magába a piát, de ilyen alkalmakon igenis lecsúszik neki. Hányinger kerülgetett, ahogy belegondoltam, mennyire utálom ezeket a bulikat, és a vécében hányó embereket, akiket éppen videóznak.
Ekkor döntöttem el, hogy márpedig én erre NEM megyek el. Sajnálom Levit, de én nem ilyen vagyok. Még volt 3 óra az indulásig, szóval még időben lemondhatom. Gyorsan felszaladtam az emeletre a telefonomért, és gyorshívást indítottam.

- Levi ez nem fog menni - jelentettem ki köszönés nélkül.
- Mi? Mivan Lor? Miről beszélsz? - kérdezte döbbenten.
- A buli. Sajnálom nagyon, én tényleg mentem volna, de tudod hogy ez nem az én stílusom, ez nem én vagyok, nekem ez nem jön be, és bár veled lehetnék de te ott úgy is jól el leszel a haverjaiddal... - hadartam le neki gyorsan a helyzetet, remélve, hogy jól fogadja. Tévedtem.
- Ezt most te sem gondolod komolyan Lorina - mondta, és ez már rosszul kezdődött. Általában akkor hívnak a teljes nevemen, amikor gáz van. - Köszi szépen, de aztán bazi nagy barátnő vagy! Megbeszéltük! Direkt a hét elején szóltam hogy ne érjen meglepetés! Azt hittem örülsz neki! - kiáltotta le telefonon keresztül a fejemet.
- Vegyél vissza, oké?! Biztos összekeversz valamelyik futó kalandoddal, de mindig is tudtad hogy nem bírom a bulikat! - dörrentem rá én is, mivel kezdett idegesíteni.
- Nem, pontosan jól emlékszem hogy te voltál az aki mindig kezdeményezett, hogy buliba menjünk! - ellenkezett teljes erővel.
- Levente, álljál le, most! Elegem van, hogy folyton ilyeneket mondasz! Próbálj meg elfogadni, és ne egy általad elképzelt ideál szerint formálni! Sosem leszek olyan! Ha nem vagyok elég jó, akkor dobj ki, oké?
- Lor... - mondta egy kicsit halkabban - Sajnálom. Tudod hogy nem úgy értettem.
- Nem, Levi. Sajnos nem tudom - mondtam sírva, majd letettem a telefont.