VII. fejezet

Hétfőn fáradtan mentem a szekrényemhez, és pakoltam ki belőle a könyveimet. Nem törődtem a mögülem érkező hangokkal, amik az én bántásomra szóltak. Beütöttem a kódot, és kinyitottam a szekrényajtót. Abból egy sárgás színű boríték esett ki. Érdeklődve néztem körül, de senki sem figyelt rám. A boríték tetején gyönyörű betűkkel az én nevem állt: Lorina.

Fogtam a levelet és mindenkit félrelökve elindultam a női mosdó felé, ahol feltéptem az egyik fülke ajtaját és bezárkóztam. Kíváncsian nyitottam ki a borítékot, miközben a kezem remegett. Rossz érzésem volt. Nagyon rossz.

Kedves Lorina!
Sejtem,hogy miért kerülsz az utóbbi időben, és meg is értelek. De tudod, hogy én mindig társasági ember voltam, és nem tudtam egyedül veled barátkozni, főleg úgy, hogy másokkal is jól éreztem magamat. De azt tudnod kell, hogy egy titkodat sem mondtam el senkinek. Amit mi beszéltünk, az kettőnk között maradt, és hidd el, magammal viszem a sírba is. Sajnálom hogy ilyen csúnya vége lett a barátságunknak, de inkább a lényegre térek, mert nem is emiatt írtam legfőképpen.
A borítékban találsz egy fényképet. Sajnálom, hogy ezt nekem kell átadni, vagy tudatni veled.
Ne bízz meg senkiben Lor! Nem tudhatod, hogy ki mennyire őszinte veled, még akkor sem, ha annak tűnik.
Xx: Szandi

Döbbenten néztem a levelet, majd a lábam előtt heverő képet. Nem hittem a szememnek. Szandi írt? Szandi írt!!! Úristen! És rendes volt, meg az én fránya haragtartásom, már most megbocsátottam. Megértem, mit írt, és hogy miért. Viszont a kép... Lehajoltam érte, hogy közelebbről is megnézzem. Szőke tincseim belelógtak a szemembe, szóval félrelöktem őket a vállamra.

Kétségtelen, hogy a képen Levi volt, egy barna hajú, erős sminkű csajjal.

Az a vicc, hogy nem tudtam sajnálni az egészet. Szarul esett,mocskosul, mint például amikor a hasadba egy kést szúrnak, majd röhögve elkezdik benne pörgetni jobbra és balra.
Ugyanakkor tudtam hogy ez lesz a vége. Levinek mindig más kellett. Ezért nem ragaszkodott hozzám régen, amikor egy hülyeségen összevesztünk és szakítottunk.

Egy alkalom kellett neki, amikor egyedül megy el egy buliba, és már meg is történt. Egyből megcsalt. Valahol nagyon mélyen sejtettem, de mégsem akartam elhinni. Mert nem Levire vallott az, hogy idő előtt lelép egy partiról, és hazamegy hozzám. Szegény szívecskémet furdallta a lelkiismeret. Én meg túl naiv voltam már megint.

Meghallottam a csengőt, ami azt jelezte hogy a matek órám elkezdődött egy hihetetlenül szemét ötvenes éveiben járó nővel.

Két lehetőségem volt :
Vagy megyek jó kislány módjára matek órára, és megtudhatom hogy a 369 négyzetgyökének a fele mennyi, vagy elmehetek, félbeszakíthatok egy magántanárt és felképelhetek egy fiút, ezzel lehúzva a bakancslistámról egy elemet.

Sosem voltam igazi jó kislány. Ez újra meg újra tudatosult bennem, miközben a házunk, vagyis inkább a szomszédom háza felé igyekeztem. Még mielőtt kiléptem a suli mosdójából, végignéztem a tükörképemet. Baromi jól akarok kinézni, mert azt akarom hogy Levi tudja, mit veszített. Szóval halvány rózsaszín, ujj nélküli, térdközépig érő csipkés ruhában, és egy egyszerű magassarkúban sétáltam végig a házak kerítése mellett. A hajamat lágy hullámokban omlott a vállamra, gesztenyebarna szememet csak szempillaspirál díszítette. Emellett a számat rúzsoztam ki vörösre, mert tudom, hogy az Levi gyengéje. Magabiztosnak éreztem magam, közben belülről a szívem darabokra szakadt, ám mégsem annyira, mint amennyire azt vártam.

Úgy döntöttem, hogy nem csöngetek,inkább átmásztam a külső kapun, hiába voltam ruhába, és bent előszedtem a lábtörlő alul a kulcsot. Levit nem találtam meg egyből, viszont hihetetlen nagy rumli tombolt a házban. Elindultam a lépcső felé, mert az mindig egy biztos pont. Viszont felfelé menet ruhadarabokba botlottam. Egy farmer. Egy szoknya. Zoknik. Pólók. Aztán egy melltartó és egy alsógatya, ami értelemszerűen nem az enyém volt. Könnyek kezdték csípni a szememet, de ügyesen visszatartottam. Aztán amikor Levi szobája felé igyekeztem, meghallottam valamit. Megtorpantam, és hallgatózni kezdtem. Nyögések, hol nagyobbak, hol kisebbek. Biztos akarod látni?- Súgta egy belső hang. Viszont muszáj volt véget vetnem ennek az egésznek.

Levi szobája tárva nyitva volt, így amikor beléptem, mindent láttam. Nem akartam végig nézni, szóval magabiztos hangon megszólaltam.

- Ugye milyen kemény a pasim? - kérdeztem a csajtól, mire mindketten megugrottak,és abbahagyták amit eddig csináltak. Szegény csaj gyorsan a takaró után nyúlt. Nem is volt csúnya: barna, hosszú haja egyenesen terült szét a testén. Kék szeme ragyogott, bár a sok szolárium meglátszott a testén. Legalább normálisan kinéző csajt fogott ki ez a szerencsétlen.

- M... Mi?- dadogta a csaj.
- Bocsi! Az ex- pasim - mondtam, majd nem zavartatva magam leültem Levi íróasztalának a székére. Hadd égjenek még egy kicsit. Levi még mindig nem vett fel semmit, szerintem még magához sem tért a döbbenettől.
- Hogy hívnak? - kérdeztem kedvesen a csajt. Ördögi játékot űzök, az egyszer biztos.
- Mi... Miranda - mondta még mindig akadozva. Ekkor már éreztem Levi dühös pillantását, de nekem kéne dühösnek lennem.
- Engem Lorinának, a barátaimnak csak Lor. Egy embernek "Baba" voltam, de az már a múlt - meséltem kedvesen, bár közben Levi megpróbált szemmel verni, csak hát gyenge a kis seggarc. A csaj, rendes nevén Miranda okosan levette, hogy ki hívott babának, és döbbenten nézett rá.
- Baba? - kérdezte szinte visítva. Majdnem elröhögtem magam.
- Igen, miért? - kérdeztem vissza.
- Azért, mert ez a **** engem is úgy becézget! - mondta ki cenzúra nélkül.
- Ejnye Levente! - biggyesztettem le színészien az ajkaimat. - Azt hiszem én most megyek. Sajnálom ha esetleg megzavartam valamit, ó, és Levi!- mondtam neki,amikor felpillantott rám a kék tekintetével. Már csak undorítónak tudtam nevezni. Szánalmas. Odasétáltam elé, nem törődve azzal, hogy teljesen meztelen, és felpofoztam. Teljes erőmből. A tenyerem lenyomata látszott az arcán, de nem ellenkezett. Aztán odamentem a csajhoz, és kezet ráztam vele.

- Jó volt veled találkozni, de ezt oda szeretném adni, mielőtt nagyon elmélyülsz ebben a kapcsolatban - mondtam, majd átadtam neki a képet a másik csajról, akivel a buliban volt, mert hogy a két személy (mint azt beazonosítottam) nem ugyanaz volt.

-Ez a kép talán egy vagy két nappal ezelőtt készült. Ne higgy neki, egy hatalmas farok - mondtam ki nevetve, majd kivonultam a szobából, büszkén, és felszabadultan. Nem gondoltam, hogy ennyire jól viselem a szakítást, de végül így lett. A hátam mögül hallottam a veszekedést és csapkodást, mire elmosolyogtam. Szemét vagyok, de mindegy.

Kilépve a bejárati ajtón egy nagyot lélegeztem, majd elindultam a szomszédba.
Ironikus, mi?

Otthon nem volt senki, így felszaladtam az emeletre, és előhúztam az ágyam alól a rózsaszín bőröndömet. Nem öltöztem át, meg ilyenek, csak bepakoltam egy hónapra elegendő ruhát, és miegyebet, majd nagy nehezen lezártam a súlyos táskát. Elvittem a szüleimtől egy nagyobb mennyiségű pénz mennyiséget. Vagyis kölcsön vettem, engedély nélkül. Mindegy, úgyis vissza fogom fizetni. A magamtól megkeresett pénzből is raktam el, ami elég lesz a repülőre, és anyuék pénzéből fizetem a többit. Majd megoldom,hogy minél olcsóbban kijöjjek.

A fehér kézi táskámba bepakoltam az életmentő cuccaimat, amik kéznél kell hogy legyenek, mint például az útlevelem, telefonom, személyim, sminkes cuccaim, meg hasonlók. Na és a pénz.

A repülőre a jegyet megvettem telefonon keresztül, így már csak egy taxit kellett hívnom. Anyuéknak írtam egy üzenetet a konyhapultra, amit majd ha hazérnek a munkából észre vesznek. Levitől nem köszönök el, és Szanditól se.

Így visszagondolva a szüleimen kívül senkinek se fontos köszönnöm.
Úgyse megyek sok időre.
Legalábbis én úgy gondoltam.
Csak aztán összefutottam a végzetemmel...