XI. fejezet

- Na jó. Ha már komoly dolgokat kérdezünk, akkor én jövök valami komolyabb kérdéssel - jelentettem ki - Milyen híresnek lenni?

- Tudod Cica, mindennek két oldala van. Ennek is. Imádom a rajongókat, már ha persze lehet így nevezni őket, meg akik követnek, és szeretnek. De fárasztó. Nap mint nap fáradt vagyok, mindenhova követnek, fényképeznek, és mindenhol csak a pletyka. Nincs is sok barátom. Nem bírják ezt az egészet, és nem is várom el senkitől. Ez egy ördögi kör - mondta halkabban. Megesett a szívem ezért a fiúért. Néha csak egy kis csendet és nyugalmat akar maga köré. Némán a szemébe néztem, majd lehajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára. A megelepettségtől meg se tudott szólalni. Majd lustán elmosolyodott, és felém fordult.

- Felelsz vagy mersz Cica? - kérdezte egy "készülökvalamire" mosollyal. A gyomrom golflabda méretűre zsugorodott. 

- Merek - jelentettem ki magamat is meglepő bátorsággal.

- Jó. De ahhoz hogy merj fel kell tennem egy kérdést - nevetett rám. 

- Ugye tudod hogy ez így nem szabályos? - kérdeztem vissza dühösen, de a szememben ott csillogott a nevetés, amit persze észre is vett.

- Kérleeeeek - nézett rám fel azokkal a csodaszép szemeivel, mert tudta, mekkora hatással van rám.

- Ezt a játékot ketten játsszák, Collins - kacsintottam rá - Halljam a kérdést.

- Van bakancslistád? - kérdezte, én meg köpni nyelni nem tudtam.

- Öhm... Igazából... I... Igen... De mi van? Miért? - néztem rá döbbenten, majd erre ő huncutan rám mosolygott.  Egyből leesett.

- Neeeeem! - mondtam neki hitetlenkedve. 

- Deeee! - bólogatott vigyorogva ugyanolyan stílusban.

- Figyelj. Van másfél hónapunk. Megcsináljuk!! - mondta magabiztosan. Már ekkor tudta, hogy nyert ügye van.

- Chris. Mindig meg tudsz lepni - nevettem a fejemet rázva, ezzel beleegyezve a játékba.

- De nekem is van ám bakancslistám. A kettőt együtt teljesítjük - mondta, mire izgalom és boldogság keveréke áradt szét az egész testemben. 

- Chris... Tudom, hogy már eleged van, hogy ezzel jövök mindig, de hadd mondjam el még egyszer! - néztem rá boci szemekkel, mire felém fordult.

- Minden figyelmem a tiéd Szépségem.

- Chris, nekem ez nagyon gyors. Alig ismerlek. És furcsa az egész. Összefutunk a reptéren, és már befogadsz. Nem értem.

- Lorina... Figyelj, ez az egyik hibám. Talán túl naiv vagyok. De az én világomban nem találok ilyen embereket mint te. Nem látok természetes szépségeket, nem látok ilyen őszinte és kedves embereket. Kevés olyan lány van, aki nem egyből képet vagy aláírást kér, hanem meg szeretne ismerni. És ezt nem egóból mondom, csak ilyen az életem. Nem tehetek róla. Viszont visszatérve a lényegre: lassítunk, jó? Te most szakítottál a barátoddal, megszöktél, és én meg elrángattalak magamhoz. Sajnálom. Nem akartam ezzel nagyon rád ijeszteni, érthető ez az egész. De figyelj, otthon mutatok neked valamit, ami talán jó lesz, oké? - kérdezte, mire lefolyt az arcomon egy könnycsepp.

- Hé Lor! Valami rosszat mondtam? Cica? - ült fel velem szemben aggódva. Én csak elnéztem a háta mögött, és a hullámzó víztükröt figyeltem. Majd hirtelen rá kaptam a pillantásomat, és átöleltem. Miért kell ilyen gyengének tűnnöm a közelében?

- Ne - hem cs.. Csak kö-kö köszönöhöm amit én éh- értem teszel - dadogtam sírva. Erre ő csak elnevette magát.

- Cica, bármikor. És sajnálom hogy ezt nem tisztáztuk korábban. És olyan tempóban haladunk, amilyenben szeretnél. Nekem is vannak hibáim. Meg kell hogy ismerjük egymást. 

Ennyire nagylelkű, törődő fiút még nem láttam. Levi ezt meg sem közelítette. Nehogy azt higgyétek, hogy nem szerettem, mert nekem akkor ő jelentette az életemet... De most, hogy Chrisbe botlottam, megváltoztatott mindent. Már tudom értékelni a törődést, tudom milyen az, amikor minden pillanatban a másikat akarod látni, és tudom, hogy milyen az, amikor a gyomrod fele akkorára zsigorodik a közelében, vagy amikor könnyen felborul a hormonháztartás, és sírni kezdesz egy-egy aranyos mondaton, vagy tetten.

- Szerintem induljunk el haza - mondta mosolyogva, ugyanis idő közben a szél is felerősödött. Szőke tincseim az arcomba csaptak, amiket lazán oldalra söpörtem. Felálltam, Chris pedig összepakolt. Figyeltem az izmos karjait, amikkel összehajtogatja a pokrócot, majd szépen mindent elpakol. Én addig a gondolataimba merülve álltam, és újra meg újra a hídra, és az elém táruló gyönyörű tájra tudtam koncentrálni. Csodálatos volt, ugyanakkor erősödött bennem egyfajta honvágy, amit bár eddig Chris elnyomott, de mégse teljesen.

- Nos, baba. Akkor a kocsiban összeállítjuk a bakancslistánk pontjait, és el is kezdjük - zökkentett ki az előttem álló szőkeség a gondolatmenetemből. Mosolyogva néztem a fakó zöld szemeibe, majd bólintottam egyet. Nem tudtam most megszólalni. Mindig is voltak ilyen hangulatingadozásaim. Még nem mondtam Chrisnek, és nem is szeretném, mert ez egyfajta betegség. Hamar változik meg a hangulatom, és hozok hirtelen döntéseket. Egyik pillanatban kicsattanok a boldogságtól, másikban pedig csak azt szeretném hogy valaki átöleljen és megvigasztaljon. Viszont nem. Ez az, amit nem fogok elmondani Chrisnek. Nem akarom, hogy esetleg úgy nézzen rám, mint aki tényleg beteg. Nem akarom hogy emiatt elhagyjon, hiába nem is vagyunk együtt.

Sikerült annyira elbambulnom, hogy Chris már a domb tetején járt, és kérdőn figyelt engem. Egy mosolyt erőltettem magamra, majd elindultam a srác felé. Gyorsan elértük a kocsiig, majd mind a ketten beültünk. 

- Nos, Cica. Hány tétel van a bakancslistádon? - kérdezte, miközben egy pillantra az út helyett rám tévedt a szeme.

- Most csak 10. Eleinte több volt, de azokat már megcsináltam - nevettem fel. 

Azok közé az emberek közé tartozok, akiknek egyes dolgokban piszok jó a memóriájuk, így könnyen válaszoltam a következő kérdésre. 

- Na, és tudod őket fejből? Nem kell sorrendben, csak hogy úgy nagyjából... 

- Tudom. Na jó. Akkor kezdjük is - mondtam, majd belevágtam a közepébe.
#1 ~ Graffitizni
#2 ~ Minden évben megnézni minimum egyszer a Szerelmünk lapjait.
#3 ~ Meztelenül fürdödni.
#4 ~ Kiugrani egy repülőből, mint a Bakancslista c. filmben.
#5 ~ Bejutni egy koncert VIP szekciójába.
#6 ~ Beiratkozni egy családias hangulatú rajz szakkörre.
#7 ~ Megcsókolni álmaim "hercegét".
#8 ~ Szerezni egy igaz barátot.
#9 ~ Horrort nézni egy számomra fontos emberrel, összebújva, pattogatott kukoricával és Sprite-al.
#10 ~ Rendszeresen futni.
#11 ~ Tetováltatni. 

- Ohh Cica - sóhajtott fel, mire kérdőn ránéztem. 

- Mi az?

- Izgalmas másfél hónapunk lesz, az egyszer biztos - jelentette be nevetve, majd ő is elmondta a bakancslistáját, ami bár csak 5 pontból állt, de elég izgalmasak.

#1 ~ Elmenni egy buliba, ahol leiszom magam a sárga földig.
#2 ~ Eltévedni egy idegen városban.
#3 ~ Bungee Jumping.
#4 ~ Megismerni valakit, aki önmagamért szeret, nem a "sztárságomért"
#5 ~ Híd alatt tölteni az éjszakát.

- Te beteg vagy, Collins! - mondtam röhögve, a kocsi ablakán kibámulva.

- Cica... Most már meg kell csinálnunk. Nincs visszaút! 

- Bungee Jumping?? Ez most komoly? És ha full részeg leszel ki fog hazatámogatni? - néztem rá döbbenten, miközben ő csak mosolygott.

- Hé! Én meg hülye nyálas filmeket fogok veled nézni évente!

- Az nem hülye nyálas film! - támadtam azonnal le. A házba igyekezett, mert közben megérkeztünk. Chrissel az utak mindig is gyorsan és tartalmasan telnek. Gyorsan kiugrottam a kocsiból és utána mentem, miközben a Szerelmünk lapjainak a mély, gyönyörű tragédiájáról beszéltem, és a menthetetlenül romantikus cselekményeiről. Szegénynek szerintem az agyára mentem, mivel inkább azt mondta, hogy nem kapok kaját, ha nem hagyom abba. 

Természetesen befejeztem, és felhordoztam a fáradt testemet a lépcsőn, egészen a szobámig. Ott csak leültem, és rajzolgattam, meg a telefonomat nyomkodtam. Szép volt Lorina. Újabb hangulatingadozás.
Chris, még mielőtt feljöttem, mondta, hogy próbálni fog lent a stúdióban. Engem pedig nagyon érdekelt, hogy milyen a hangja, vagy milyen amikor belemélyül a zenélésbe. Amilyen természet vagyok, azonnal el is indultam kifelé, csak előtte még átvettem egy lazább szerelést itthonra, és egy kócos kontyot kötöttem a szőke hajamból. Lekocogtam a lépcsőn, majd még eggyel lejjebb a pincébe. A stúdió ablakából ő nem látott, viszont én nagyon is láttam őt. És a képe örökre beleégett a memóriámba. Ilyen a szenvedély valami iránt. Van, akinek a rajz, vagy a futás. Egyeseknek pedig az éneklés.

X. fejezet

Körülnéztem a szobámban. Felért egy kis lakással. A falak 3 színben pompáztak:fehér, szürke és rózsaszín. Volt benne egy hatalmas, gyönyörű franciaágy, fehér puha paplannal, takaróval és lepedővel, rengeteg díszpárnával és két fehér alvós párnával. A díszpárnák rózsaszín és szürke színűek voltak, így a helység nem ért el kórház hatást. A parketta sötét barna színt viselt, és középen volt egy hatalmas fehér szőnyeg. A gardrób szekrény hihetetlenül nagy volt, vagy egy egész szoba, viszont nekem kábé egy polcra lesz szükségem. Kaptam külön fürdőszobát, és erkélyt. Egyszóval, hatalmas és csodálatos. Az asztalra kiteszem a rajzos füzetemet, és még jobban körülnéztem. Lehuppantam az ágyra, ami baromi puha és süppedős volt. Majdnem elaludtam, amikor rájöttem, hogy Chris odalent valószínűleg engem vár, szóval gyorsan a gardrób és a mosdó felé vettem az irányt.

Gyorsan felvettem egy farmert fehér pólóval, és egy fekete bőrdzsekivel. A hajamat összefogtam egy laza copfba, és felvettem egy egyszerű fekete cipőt. A bőr hátitáskámat a vállamra dobva indultam le az emeletről Chris felé. Rajta zöld pulcsi volt farmerrel, és edzőcipővel, és zöld szeme csak úgy világított. Épp a fekete, lapos Iphone-ján beszélt valakivel. 

- Nem! Igen, persze hogy tudom! Jó! Értem! Igen, ez egy dolog, de őszintén szólva szarok bele! - kiáltotta a telefonba,majd letette.

- Rólam volt, szó, ugye? - kérdeztem félve, mire rám tekintett. Arcára kiült egy fáradt mosoly.

- Igen cica. De nincs semmi gáz. Csak a popszakma -mondta nevetve.

- De figyelj! Biztos van valahol a környéken valami mo...- mondtam, de azonnal a szavamba vágott.

- Nem! - kiáltotta, amitől kicsit megijedtem. Ezt észre is vette, majd közelebb lépett, és a kezébe vette az arcomat. A hátam már a falnál volt.

- Cica, nem mész te innen sehová! Jó helyen vagy! Nem hagyom hogy elvesszél ebben a városban! Melletted kell lennem! És melletted akarok lenni! - jelentette ki, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Köszönöm - suttogtam.

- Nincs mit megköszönnöd. És most indulás!!! - kiáltott egy nagyot a végén, majd nevetve megfogta a kezem, és elindultunk a kocsi felé. Ahol a kezeink találkoztak, jól eső bizsergés futott végig a karomon, amit Chris szerencsére nem vett észre, vagy ha észre is vette, legalább nem tette szóvá. Kinyitotta előttem a fekete hatalmas terepjárónak az ajtaját. Csodás kocsi volt, baromi nagy, és plató is tartozott hozzá. Nagy nehezen felmásztam, de közben Chris mögöttem állt. 

- Hé! - mondtam nevetve - Nem hiszem hogy ennyire jó seggem van, szóval szerintem szállj be a kocsiba és induljunk!

Ő is elnevette magát, majd átfutott a másik oldalra, és bepattant. De még mielőtt ráfirdította volna a kulcsot, felém fordult, és a szemembe nézett.
Mondani akart valamit, de inkább csak elmosolyodott, és megrázta a fejét. Az autó elindult, szóval mi is száguldottunk San Francisco utcáin. Színes családi házak, rengeteg virágos mező, majd hatalmas plázák mellett haladtunk el. Nem tudtam lenevenni a szemeimet a tájról, annyira magával ragadott az egész. Egy új, idegen város, más kultúra, más szokások. 

- Biztos ennyivel kell menned? - kérdeztem, miközben még mindig az utat kémleltem emellett görcsösen kapaszkodtam az ajtómba. A reakciómra elnevette magát.

- Persze, hogy ennyivel kell.

- De lehet is?

- Részletkérdés, cica. Részletkérdés - mondta, mire elnevettem magam.

- És hova megyünk? - kíváncsiskodtam. Nem tehetek róla. Születésem óta ilyen vagyok. Egyesek idegesítőnek tartanak emiatt, viszont én csak egy érdeklődő természetű embernek.

- Titok.

- De mondd el! - könyörögtem. 

- Akkor nem lenne titok, Lor - mondta nevetve,mire felém fordult. Zöld szemeiben vidámság és felszabadultság tükröződött. A tekintetében átsuhant valami, de aztán újra az útra szegezte a figyelmét.

Az út viszonylag csendesen telt. Nem az a kínos csend volt köztünk, hanem olyan nyugodt, és laza. Nem mindig kell beszélnünk, hisz sokszor felesleges lenne. A szőkésbarna haját az út alatt bőven ki tudtam tanulmányozni, ugyanúgy, ahogy a szemét. Az ajkait is jól megfigyeltem, és észrevettem, hogy nem mindig hordja az ezüst karikát a szájában, de ma például benne volt. 

- Cica, szerintem elég a bámulásból - jelentette ki nevetve, mire zavaromban lesütöttem a szememet.

- Ez annyira abszurd. Itt vagyok veled, a reptéren ismerkedtünk össze, vállaltál minden kockázatot, hogy nálad maradhassak pár hónapig... Egyszerűen csak nem értem. Miért pont én? Vagy alapjáraton is ilyen kedves vagy mindenkivel? Rettentően nagy a kockázat, a te részedről és az enyémről is. Ha kiderül hogy így szökött lányt befogadtál? Érted, plusz még annyira életképtelennek tűnhetek a szemedben... És akkor még engem kell szórakoztatnod. Chris, lehet hogy jobb lenne ha ezt az időt egy szállodában vagy valahol tölteném... - mondtam ki egy szuszra.

Ez már régen nyomta a szívemet, és jó volt kiadni. Christian értetlen szemekkel meredt rám, majd egy picit közelebb hajolt, már amennyire a kocsi adottságai engedték. 

- Cica, ez ilyen random szófosás? - kérdezte röhögve, mire játékosan belevágtam a mellkasára. Kemény. Kockás. És még az én kezem sajdult bele. Fenébe az izmokkal! 

- Nem! Csak alig ismersz!

- Pont ezért vagyunk itt - jelentette be fura mosollyal. Tipikus "mindenttudokdenemmondomel" vigyor. Imádom. 

- Hol?

- Golden Gate mellett, lemegyünk a partra, aztán még elmehetnénk pár helyre, és megmutatom a belvárost, plusz a legjobb éttermeket. Felcsapok idegenvezetőnek - jelentette ki röhögve, mire én is elnevettem magam.

- Hé! Chris! - húztam vissza egy pillanatra felém a kezénél fogva, mire hirtelen elvesztette az egyensúlyát és majdnem rám esett. Ennek a kis malőrnek köszönhetően egész közel kerültünk egymáshoz. 

----

- Itt jó? - kiáltottam fel a partról a dombtetőre Chrisnek, aki így bólintással jelzett, hogy tökéletes. A partra ültünk le egy plédre, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a Golden Gate hídra, plusz a víz moraja is megnyugtató volt.
Elfeküdtünk Chrissel a takarón, majd ő szólalt meg először.

- Szóval, kitaláltam valamit. Játszani fogunk - jelentette ki boldogan, izgalomtól csillogó szemmel. Ez nem lesz jó...

- Na, ne kímélj! Halljam!

- Felelsz vagy mersz? - mondta nevetve, mire én is elnevettem magam. Chris nagyon sokszínű volt, és egyfolytában meglepett valamivel: egyszer gondoskodó, aztán vicces, utána komoly, és ez így tovább. Fiatalok vagyunk (főleg én), és magával ragadott a személyisége. 

Levinél nem éreztem ekkora felfordulást magam körül. Nem éreztem olyan gyakran bizsergést, vagy a gyomromban feltörő pillangókat. Levivel a végén már szeretetből voltam, nem szerelemből.
De lehet az, hogy egy nap alatt megszeretsz valakit? Ha magával ragad a személyisége, ha egyszerűen csak a közelében akarsz lenni?
És vajon ő is érez ilyesmit?
Aljas dolog lenne ezt küderíteni valahogy a játék keretében? 

- A Felelsz vagy mersz tökéletes lesz - mondtam bólogatva, mire egy féloldalas mosolyt küldött felém. 

Akkor hát játszunk, Christian Collins. 

- Mik a hobbijaid? - kérdezte az előttem ülő zöld szemű fiú. A kérdés hallatán elnevettem magam.

- Ne kímélj, Collins. De amúgy a rajzolás, és a futás. Ezeket az életem árán sem tudnám abbahagyni.

- Majd megmutatod miket rajzolsz? -kérdezte mosolyogva, majd végig feküdt a pokrócon, fejét az ölembe hajtotta, így én elkezdtem a szőkésbarna tincseit birizgálni. 

- Talán - mondtam neki sejtelmesen, mire elnevette magát.

- Na és neked mik a hobbijaid? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Éneklés. Focizás. És extrém sportok. 

- Mi? Extrém sportokat űzöl mint hobbi? - néztem rá döbbenten.

- Bizony. Kemény vagyok, mint a kádszéle! - jelentette ki, majd mind a ketten Elfeküdtünk a pokrócon, közben a fejünket fogtuk a nevetéstől. 

- Te figyelj csak Chris. Ez nem is volt vicces - néztem rá tettetett komolysággal, mire még jobban szakadtunk. Felszabadultunk, és boldogak voltunk egymás társaságában. 

- Most jöjjenek a komoly kérdések - jelentette ki Ő.

- Oké.

- Meddig maradsz? - kérdezte, mire megfagyott a levegő.

Örökre. Nem akarlak elhagyni Collins. Nekem te vagy most mindenem. Miattad vagyok boldog azokban a napokban, amikor sírnom kéne az exbarátom miatt. De te vagy a fény számomra az alagút végén. Bírlak.

Ám ezek helyett csak ennyit mondtam:

- Még másfél hónap. 45 napunk van, Collins.

- Azt csak hiszed, Hercegnő - nézett rám sokat sejtően.

Fenébe azokkal a kékes zöld szemekkel.
Miért vagy ennyire...
Ennyire...
...
Tökéletes???

IX. fejezet

- De nem foglak zavarni?

- Nem.

- De valamivel beszállhatok a költségekbe? 

- Nem.

- De ha zavarok?

- Akkor kiteszlek.

- És miért fogadsz be? 

- Lorina... Miért ne tenném? Azon kívül, hogy az őrületbe kergetsz ezekkel a kérdésekkel, szép vagy, okos, intelligens, kedves, és nincs hol laknod, főleg úgy, hogy szökésben vagy egy idegen városban - mondta mosolyogva. A hosszú repülőút végén tartottunk, talán 10 perc volt még a leszállásig. Már vagy fél órája zaklatom Christ a kérdéseimmel, és mindegyikre kitartóan válaszol.

- Oké, akkor csak egy utolsó kérdés! - mondtam vigyorogva. Erre felnevetett (amire az én szívem ezerrel kezdett verni), és a hajába túrt. Szőkésbarna tincsei kórosan meredeztek mindenfelé. Esküszöm, megbolondulok tőle. 

- Képzelem...

- A barátnőd mit fog szólni hozzá? - kérdeztem óvatosan, de erre a kérdésre csak felnevetett. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Nincs barátnőm. Ne ráncold a szemöldököd, cica - mondta mosolyogva. Beceneve hallatán a szívem bukfenceket vetett, ugyanakkor nincs csaja? Mivan?

- Hogyhogy nincs barátnőd? - kérdeztem döbbenten. 

- Nem tudom Lor. Volt, de egyik se volt az igazi. És akit én nem érzek az igazinak, akiért küzdeni lehetne, azzal szakítok - mesélte mélyen a szemembe nézve. A szemem akaratlanul is újra a szájára tévedt, amit észre is vett és egy csajozós mosollyal nyugtázott. Erre nagy kreatívan megforgattam a szememet, és mind a ketten nevetésben kötöttünk ki.

- Na jó. Akkor elfogadom az ajánlatot - egyetem bele mosolyogva. Imádtam nézni az arcát ezek után a szavak után, ugyanis hatalmas vigyor terült szét az arcán. Mint amikor egy hat évessel közlik, hogy kap két gombóc fagyit. Ebben a pillanatban hozzánk lépett egy hölgy, aki mondta, hogy hamarosan megkezdjük a leszállást. Ekkor döbbentem rá valamire. Hirtelen megfogtam Chris kezét, hogy figyeljen rám, és hatásos is voltam.

- Hallod... Most ültem először repülőn, és egyáltalán nem féltem. El is felejtettem hogy egy repülőn vagyok! Ez nagyon durva! - mondtam döbbenten, mire felnevetett. 

- Hát, cica, jó tudni, hogy ilyen könnyen el lehet vonni a figyelmedet - nézett a szemembe. Gyönyörű szeme van. Mondtam már? Erre a mondatra csak elpirultam, és kinéztem az ablakon. Vártam, hogy landoljunk a földön, és kezdetét vegye valami bonyolult és csodálatos dolog. 

- És most? - kérdeztem miután leszállt a gépünk, és álltunk a reptéren.

- Hívunk egy taxit - mondta, majd gyorsan intett az egyik taxinak. Gyorsan bepattantunk, majd Chris lediktálta a címet. Épp a megfelelő pillanatban csörrent meg a telefonom, aminek következtében nagyot ugrottam. A kijelzőn anyu neve villogott.

- Lor, ha most nem veszed fel, akkor majd otthon kell. Legyél túl rajta - mondta lágyan Christian. 

- Oké - egyeztem bele egy halk sóhaj kíséretében.

- Szia Anya! Mi újság?

- Mi újság? Mi az hogy mi újság? Az, hogy megszöktél! Hogy nem vagy itthon! Hogy már a rendőrség is keres téged! Az isten szerelmére, ez a gond! - ordította a telefonba. 

- Hé, anyu, nyugodj meg kérlek egy percre! Csak hadd meséljem el!

- Jó, de előtte egy kérdés: hol vagy???

- San Franciscoban - jelentettem ki kertelés nélkül, mire távol kellett tartanom a fülemtől a telefont.

- Na jó, kislányom, most azonnal mesélj, és ha hazaérsz, EGÉSZ ÉLETEDRE SZOBAFOGSÁGOT KAPSZ, ÉRTVE VAGYOK???? - enyhe halláskárosodást szenvedtem, aztán belekezdhettem a sztorimba.
Anya csendben hallgatta végig, néhol hümmögött.

- Kicsim, hihetetlen vagy. Reméltem hogy nem öröklöd tőlem a meggondolatlan lépéseket. Pénz van nálad?

-Igen, van. Tőletek is hoztam egy kicsit, de leginkább az enyémből. 

- Mikor jössz haza? - kérdezte meggyötörten, és kezdtem őket sajnálni. Önző voltam, megint.

- Talán 1-2 hónap múlva.

- Ezt nem hiszem el... És hol fogsz lakni addig?

- Egy barátomnál -vallottam be a telefonba, de tudtam, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni.

- Barátod? Van barátod San Franciscoba??? - kérdezte gúnyosan. Kösz anya...

- Most már van. A repülőn ismertem meg.

- KIZÁRT! Fiú vagy lány?

- Fiú.

- FELEJTSD EL, KISLÁNYOM! MOST AZONNAL MÉSZ, ÉS KERESEL EGY MOTEL SZOBÁT!!! - ordította a telefonba. Ez egy hosszú vita lesz...

- Nem. Christian házában fogok lakni- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- És ha gyilkos? Vagy szervkereskedő? Vagy egy pedofil???- kiabált megint.

- Anya! Elég! Téma lezárva. Nála maradok. És ha utánam mertek jönni, vagy kerestek engem a rendőrségen keresztül, újra meg újra meg fogok szökni. Adjatok 1 hónapot! Vagy kettőt! Kérlek! Nem kell több, utána hazamegyek, és megbeszélünk mindent! - a végén már könyörögtem.

- Na ide figyelj! Minden nap hívsz, érted? Ha egy nap is elhalasztod a hívás, vagy egy SMS-t, azonnal a rendőrséghez fordulok. Világos?

- Igen anya! Köszönöm! - mondtam mosolyogva. Nem hiszem el hogy belement. Bár még nincs vége, otthon fogok kapni ezért bőven, de mégis megéri.

Miután letettem a telefont vigyorogva vetettem rá magamat Chrisre, és öleltem meg, ahogy csak bírtam. Isteni finom illata volt, mentolis- gyümölcsös keveréke fűszerrel. Mámorító. Először meglepődött, majd visszaölelt, már amennyire az öv engedte, ugyanis még mindig a taxiban voltunk. Halkan Chris vállába motyogtam :

- Köszönöm.

- Szívesen cica - mondta, majd adott egy puszit a fejem búbjára. 

Mosolyogva szálltunk ki a taxiból, majd én visszahajoltam, és elővettem a pénztárcámat.
- Azt tedd csak el! - mondta gyorsan Chris. 

- Nem - mondtam nevetve, amíg a taxi sofőr számolta a km-eket.

- De. Tedd el. Én kifizetem - mondta, miközben egyre közelebb jött. Szembe fordultam vele, és meglepődve tapasztaltam, hogy szorosan előttem áll. Arcunkat alig választotta el 20 centi.

- Chris. Te befogadsz, itt fogok csövelni nálad vagy 2 hónapig, és nem engeded, hogy beszálljak bármilyen költségbe is. Légyszi, csak ezt a rohadt taxit hadd fizessem ki! - kérleltem, mire eggyel közelebb lépett. Mikor megzólalt éreztem a mentolos lehelletét az arcomon. 

- Iszonyat makacs vagy, azt ugye tudod?- mondta, ezzel beleegyezve a taxis ügybe.

- Mondták már egy páran - jelentettem ki mosolyogva. Erre csak megforgatta a szép szemeit, amik most kékesnek hatottak. A gyomrom akaratlanul is liftezni kezdett, mert még mindig közel állt hozzám.

- Khm khm - hallottunk egy köhécselést a hátunk mögül. Elnézést kértem, majd odaadtam a pénzt a taxisnak. Boldogan húztam a bőröndömet magam után, amit egy másodperccel később Chris felkapott, és bevitt a házba.

Az otthona fantasztikus volt. 5 hálószoba, egy nappali, egy konyha, 3 fürdőszoba került bele, egy hatalmas terasz, és a pincében egy stúdió plusz egy edzőterem. Minden letisztult,otthonos, és barátságos volt, emellett a sok fa meleggé tette a környezetet. Csak bámultam, alig bírtam megszólalni. 

- És... Ezt a házat csak te használod?- kérdeztem döbbenten. 

- Igen. Tudod, az énekeseket jól fizetik - kacsintott rám nevetve.

- És most pakolj le gyorsan, és induljunk! - mondta vigyorogva ugrálva,mint valami tizenéves kislány. Mind a ketten nevettünk egy sort, majd rámosolyogtam.

- És hova megyünk?

- Hát várost nézni te kis buta - jelentette ki nevetve, mire én odarohantam hozzá és újra megöleltem.

- Tudod, nem vagyok hozzá szokva, hogy ennyire kedvesek velem. Köszönöm - mondtam a mellkasába. Megfogta az államat, és kényszerített, hogy a kékes zöld szemeibe nézzek.

- Cica, ezt nem kell megköszönni. Mindenkinek így kéne veled viselkednie - jelentette ki, majd adott egy puszit az arcomra, és megmutatta a szobámat. Az övével szemben lévőt adta nekem.

- És most siess! Van 10 perced, aztán indulunk! - kacsintott rám nevetve, majd vágott egy furcsa grimaszt, és lement a lépcsőn. 

A tükör előtt állva elmosolyodtam.

Hihetetlenül aranyos, kedves, helyes és törődő fiú.

A gyomrom görcsbe rándul, ahogy meglátom.

Késztetést érzek arra, hogy a közelében legyek.

Mi van velem? 1 nap alatt beleszerettem valakibe?

VIII. fejezet

A reptéren ülve átgondoltam újra mindent, és elfogott a rémület. Meggondolatlan döntés volt elszökni, legalább anyuékkal beszélnem kellett volna személyesen, bár biztos visszatartottak volna. Talán így lesz a legjobb. Új lappal indítok, aztán majd sodródom az árral. Elegem lett, és belefáradtam mindenbe. A fiúkba, lányokba, tanárokba egyaránt. 

Inkább megszakítottam a gondolatmenetet, és figyeltem a reptéren mászkáló embereket. Mivel 11 órát mutatott a telefonom kijelzője, még nem láttam nagy nyüzsgést az emberek körében. Én viszont ahogy pörögtek a percek egyre idegesebb lettem. Csak vártam hogy mondják be az én járatomat, és hadd menjek becsekkolni. A telefonomon már megnéztem újra a jegyet, és elővettem mindent, ami ehhez szükséges. Szőke tincseimen zaklatottan végigfuttattam a kezemet. Kívülről biztos valami ideggyenge eltévedt kislánynak nézhettem ki.

Kislány? Végül is, jogos. 16 vagyok, lassan barangolok a 17 felé, ami két hónap múlva itt lesz. Bár érettebb vagyok a koromnál... Nem tudom, ez beleszámít-e. 18 körül lehet az az érettség, de hát ki tudja. Ettől függetlenül nem érzem nagynak magam. Csak ez van, ezt kaptam az élettől.

Végtelennek tűnő percek után végre mondták a járatomat. Egyből felpattantam, és nagy lendülettel elindultam, csakhogy nekimentem valami keménybe. Hozom a formám. 

Egy srácba ütköztem bele, de amint felpillantottam rá, lefagytam. A számat szólásra nyitottam, hogy bocsánatot kérjek, de egy szó se jött ki rajta. Mosolygós, kékes-zöld szemekkel találkoztam szembe, gyönyörű fehér fogsorral, ami mosolygás miatt látszott, csodaszép arccal, és kócos, piszkosszőke tincsekkel. Vagy egy fejjel magasabb lehetett nálam, 18-19 év körülinek mondanám. Rózsaszín ajkait egy ezüst karika díszítette,és a pólóján keresztül is látszódtak a kidolgozott izmai. Még mielőtt teljesen idiótának néz, vagy pedig a másik eset az, hogy perverznek, ezért inkább kihúztam magam és a káprázatosan szép szemeibe néztem.

- Bocsi hogy neked mentem, nek figyeltem - mondtam mosolyogva, és ügyelve arra, hogy a hangom egyszer se remegjen meg. A szemembe nézve ő is elmosolyodott. Istenem! Ennél édesebb mosolyt még sosem láttam!

- Semmi gond - szólalt meg vakami fantasztikus hangon. De komolyan! Ebben is tökéletesnek lenni hogyan lehet? Még mindig mosolygott, ami nagyon jól állt neki. Hirtelen a kezét nyújtotta, mire én örömmel fogadtam el, és mutatkoztam be.
- Christian Collins.
- Szécsi Lorina - ráztam meg a kezét.
- Melyik járat? - kérdezte hirtelen. Gyorsan kellett reagálni, ám én teljesen a hatása alatt voltam. Hál' istennek nem vagyok az a nyökögős fajta, szóval időben összeszedtem a maradék erőmet.
- San Franciscoba megyek. Mármint egy darabig. Illetve ez se biztos - mondtam össze- vissza. Ezt jól elcsesztem. Gyenge kezdés után erős visszaesés. 

- Szuper, akkor még találkozunk a repülőn - mondta mosolyogva, és az én tekintetem akaratlanul is az ajkára vándorolt, amit biztos észre is vett. Közelebb lépett és a fülembe suttogott:
- Nem kéne becsekkolni?- kérdezte, mire libabőrős lettem, és picit megfeszültem. Ijedten a fejemhez kaptam, majd gyorsan elrohantam az ellenőrző kapuk felé. Még hallottam a hátam mögül egy kis halk kacagást, mire a gyomrom görcsbe rándult. Hogyan éri el ezt nálam ennyi idő alatt? Gyorsan elintéztem mindent, és már mehettem is a repülőre. Bevallom, kicsit féltem, ugyanis még sohasem utaztam így. Mi van ha...? Áhh, inkább nem is gondolok bele.

Gyorsan leültem a helyemre, ami szerencsére az ablak mellett volt, ahonnan gyönyörű lesz a kilátás. Még volt 20 perc felszállásig, szóval kényelmesen elhelyezkedtem, és elővettem a rajzos füzetemet. Imádok rajzolni. Kikapcsol, leköt, és állítólag szépen is rajzolok. Ebben van tehetségem. Miközben firkálgattam, tekintetemmel Christ kerestem. Chris? Mióta becézem? Na jó, kezdek teljesen becsavarodni.
Mellettem egy vörös hajú, ötvenes éveiben járó hölgy ült, egyedül. Épp valamit olvasott. Még egyszer körbenéztem, hátha látom valahol Őt. Miután nem vettem észre sehol, inkább az ablakhoz fordultam, és lehunytam a szemem egy pár pillanatra. Egy ismerős, selymes hang zökkentett ki a pihenésemből.

- Elnézést hölgyem! -mondta egy elragadó mosollyal nézve a mellettem ülő vörösre - Szeretnék egy szívességet kérni. Maga mellett ül egy lány. Nézzen csak oda! Látja milyen gyönyörű? Nos, összefutottam vele még a becsekkolás előtt, és már akkor megfogott. Jó lenne most mellette ülni, mert leszállás után nem akarom nyomát veszteni. Megtenné hogy átül az én helyemre? - kérdezte a nőtől, de közben rám-rám pillantott néha. Az én arcom szerintem már felett egy enyhe piros árnyalatot, majd amikor az asszony nagylelkűen felállt, és elcsoszogott, majd annyit mondott, hogy "ezek a mai szerelmesek... Érezzétek jól magatokat galambjaim!", na akkor szerintem már teljesen vörös volt a fejem, amit a két kezembe hajtottam. Christian becsusszant mellém. Mosolyogva fordultam felé.

- Szia - mondtam, de hamar fejbevágtam volna magam a gagyi kezdésért.
- Szia - köszönt vissza vigyorogva - Egyedül mész San Franciscoba?
- Úgy tűnik - mondtam nagyot sóhajtva.
- Miért? - kérdezte, arcán egy félmosollyal. Szemei, amik most zöldnek hatottak, érdeklődve kutattak engem. A gyomromban mintha ezernyi pillangó szabadult volna el. Hihetetlenül a hatalmába kerített.
- Hát... Én... - makogtam össze- vissza, majd inkább a kezemet kezdtem el tanulmányozni.
- Hé! - mondta lágyan, majd az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet, ezzel kényszerítve,hogy a csodaszép szemeibe nézzek - Kitaláltam valamit. Játsszunk! Egyszer te kérdezel, egyszer én, és a másiknak őszintén kell válaszolnia. Mit szólsz? - kérdezte vigyorogva. Gyönyörű fehér fogai vannak. Imádom.

Az ötletére kicsit felnevettem, majd bólintottam.

- Oké, de te kezdesz!

- Áll az alku. Szóval... Hány éves vagy?

- 16. Hamarosan 17 - mondtam neki - Én jövök. Te hány éved vagy?

- 19. Hamarosan 20 - ismételte meg boldogan. Mosolyognom kellett az aranyosságán. Vele nem az volt, hogy a bunkóságával akart megszerezni, mint Levi. És ez sokkal jobban tetszett.

- Miért mész egyedül San Franciscoba? - kérdezte. Na jó. Egyszer így is úgy is el kell mondanom.

- Hosszú történet. De igazából az iskolámból mindenki utál, tanárok diákok egyaránt, a legjobb barátnőm átvert, és összeállt azokkal, akik a legjobban utálnak, a barátom megcsalt. És elegem lett ezekből. Szóval elszöktem - mondtam egy szuszra, mire csak döbbenten nézett rám.

- Húha. Te sem vagy semmi. Miért utált volna mindenki? -kérdezte, és mivel láttam rajta, hogy tényleg érdekli, folytattam.

-A szüleim elég gazdagok. Mindent megkaptam, gazdag környéken éltem. Ez másoknak már elég ellenszenves volt, így nem akartak még jobban megismerni. Na, mindegy. Én kérdezek. Mivel foglalkozol?

- Énekes vagyok - mondta mosolyogva. Tudtam!!! - Van hova menned San Franciscoba?

- Nincs. Majd kiveszek egy motel szobát, vagy valami - mondtam halkabban. Félek. Mi lesz ha nem tudom kezelni ezt az egészet? 16 vagyok!! Nem tudhatom, hogy hogyan kell megoldani ezeket így idegen városban!

- Nem akarok túl nyomulósnak tűnni... - kezdte, miközben egy féloldalas mosolyt küldött felém - De mi lenne, ha nálam laknál? Figyelj, elég nagy a házam, énekesként jól fizetnek, és egyedül élek ott. Nem muszáj most rögtön rábólintanod az ajánlatra, de gondold végig - mondta mosolyogva, majd kacsintott egyet. Az arcom valószínűleg tiszta vörös lett, de rendbe szedtem magam és válaszoltam.

- Oké. Köszönöm az ajánlatot, de még átgondolom - mondtam én is mosolyogva. 

Még senki nem tett értem ilyet.
Tényleg bele fogok menni?
Nem biztos hogy jó ötlet.
Hisz még csak nem is ismerem!
Ezer kérdés cikázott a fejemben, közben pedig az igen és a nem között őrlődtem.